A mai nap hálaadó ünnep, hiszen egyszerre köszönjük meg az Élő Istennek hazánkat és az új kenyeret, amelyet a jövendő zálogaként értelmezünk már több mint egy évezrede. Ősi, áhítatos magyar szokás az, hogy a magyar ember – akinek az élete a földdel összenőtt – az új termésből készült mindennapi kenyér első darabját hálaáldozatul leteszi az Úr asztalára. Megköszöni nemzetként azt a csodát, hogy helyünk lehet ezen a földön, van országunk és hazánk. Hálás, hogy e földi kereteken belül Isten gondviselő kegyelmét megtapasztalva áldott életünk lehet.
A mai nap hálaadó ünnep, hiszen egyszerre köszönjük meg az Élő Istennek hazánkat és az új kenyeret, amelyet a jövendő zálogaként értelmezünk már több mint egy évezrede. Ősi, áhítatos magyar szokás az, hogy a magyar ember – akinek az élete a földdel összenőtt – az új termésből készült mindennapi kenyér első darabját hálaáldozatul leteszi az Úr asztalára. Megköszöni nemzetként azt a csodát, hogy helyünk lehet ezen a földön, van országunk és hazánk. Hálás, hogy e földi kereteken belül Isten gondviselő kegyelmét megtapasztalva áldott életünk lehet.
Áldást bocsát az Úr csűrjeidre és minden vállalkozásodra, és megáld azon a földön, amelyet neked ad Istened, az Úr.
V. Mózes 28,8.
Mózes akkor mondja ezt az ő népének, mikor élete vége felé összefoglalja, hogy hite és látása szerint, hogyan válhat egy nép, egy nemzet áldottá Isten kezében. A fejezet első verseiben arra hívja fel a figyelmet, hogy fontos megtartani az ősök hagyatékát, éltetni és megőrizni az apáink hitét, továbbörökíteni a tőlük kapott ajándékokat. A múlt és a jelen szétválaszthatatlan egységben építheti fel a nemzet jövendőjét, amelyet megáldhat az Isten gazdagon. Mert Isten szeretete és megtartó kegyelme az, amelyik teljessé teheti az egyéni és a kollektív életünket is. Azt ígérte nekik – és egy évezreddel ezelőtt nekünk is, magyaroknak – az Isten, hogy “áldást bocsátok a csűrjeidre”, vagyis soha nem hagylak el és megtartalak titeket: megáldom ezt a csodálatos Kárpát-medencét, amelyet atyáitoknak adtam. Augusztus 20-án ezt ünnepeljük, erre emlékezünk, hogy Isten hűséges volt mindvégig ehhez az ígéretéhez és megőrzött bennünket e hazában.
Ez a tény, ez a csoda azonban felelősséggel is jár. Erre hívja fel a figyelmet Mózes, mikor azt mondja: „Ha engedelmesen hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked, akkor… rád szállnak mindezek az áldások, és kísérni fognak téged, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára.” (V. Mózes 28,1-2.)
Nemzetünk történelme, a közelmúlt eseményei is mind azt bizonyították, hogy addig van megmaradása egy nemzetnek bármilyen élethelyzetben is, amíg képes összefogni és egymás mellett kitartani, mert ez Isten parancsa, ez a megmaradás, az élet megtartatásának törvénye. A széteső, a széthúzó nemzeteket már régen elnyelte a történelem süllyesztője és csak azok maradtak meg, akik tudtak együtt ünnepelni, együtt elcsöndesedni, ha kellett: megalázkodni, s tudtak megújult erővel és hittel újat építeni.
Augusztus 20. az új kenyér ünnepe, amikor a szemünk előtt van a következő esztendő záloga, a mindennapi kenyér, amelyet hálás és alázatos szívvel köszönünk meg az Élő Istennek azzal a reménységgel a szívünkben, hogy az előttünk lévő esztendőben is áldást bocsát a csűrjeinkre, megáldja a vállalkozásainkat és megőrzi azt a földet, amit az őseinknek és nekünk adott hazaként és nemzetként. Váljon valóra az életünkben Isten nekünk elmondott ígérete, hogy áldás és békesség, bőség és szeretet töltse meg szeretett hazánkat, otthonainkat, az emberek lelkét és szívét. Adja meg az Isten, hogy ez így legyen! Ámen.
Dr. Kálmán Csaba – Hunhír.info
(a szerző református lelkész)
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
