Megölte szüleit, majd késsel támadt a rendőrre

Megölte szüleit, majd késsel támadt a rendőrre

A Központi Nyomozó Főügyészség vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszéken az idén májusában, egy újpesti társasházban a szülei életét kioltó, majd később a jogszerűen intézkedő rendőrre késsel támadó férfival szemben.

Hírdetés

A vádirat szerint a nyugdíjas korú szüleitől külön élő, pszichés beteg középkorú férfi elhatározta, hogy megöli a szüleit. A férfit zavarta, hogy a szülők azt akarták elérni, betegsége kezelése érdekében szedje rendszeresen a gyógyszereit, és járjon orvosi kezelésre.

A férfi 2024. május 21-én, az újpesti otthonukban szóváltásba keveredett az apjával, majd bántalmazta. A férfi ezt követően az anyjára támadt, majd elhagyta a helyszínt. Az élet kioltására alkalmas eszközökkel történő bántalmazás következtében az idős férfi azonnal életét vesztette, míg a felesége nagyjából egy óra múlva halt bele a sérüléseibe.

Amikor az elkövetőben felmerült, hogy a szülei megölése miatt a rendőrség  felelősségre fogja vonni, elhatározta, hogy az intézkedő rendőröket is meg fogja ölni. Ennek végrehajtása érdekében a férfi egy vadásztőrt szerzett be.

Miután a rendőrök – a rokonok bejelentésére – 2024. május 24-én bejutottak az újpesti lakásba, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit felkeresték a lakásán. A férfi ekkor a korábban beszerzett 20 centiméter pengehosszúságú, a penge felső részén recés tőrrel rögtön, szó nélkül, az egyik rendőr mellkasa felé szúrt azért, hogy megölje. A rendőr észlelte a szúró mozdulatot, ezért hátralépett, így sikerült elkerülnie, hogy megsérüljön. A rendőrök a további ellenállás elkerülése érdekében a férfit kényszerintézkedés alkalmazásával ártalmatlanították. 

A Központi Nyomozó Főügyészség az elkövetőt előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, részben hivatalos személy sérelmére, több ember, továbbá a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja.

A főügyészség vádiratában – a jelenleg előzetes kényszergyógykezelés alatt álló férfi kóros elmeállapotára tekintettel – kényszergyógykezelésének elrendelését indítványozta. 


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »