Vége a hadiállapotnak Dél-Koreában: lemondásra szólították fel az államfőt, Jun Szogjolt

Vége a hadiállapotnak Dél-Koreában: lemondásra szólították fel az államfőt, Jun Szogjolt

Vége a hadiállapotnak Dél-Koreában: lemondásra szólították fel az államfőt, Jun Szogjolt Balaskó Réka2024. 12. 04., sze – 07:27

Dél-Koreában a fő ellenzéki párt szerdán lemondásra szólította fel az államfőt, Jun Szogjolt.

Hírdetés

A Demokrata Párt egy közleményben bejelentette, hogy lázadás miatt feljelentést tesz Jun Szogjol elnök és magas rangú biztonsági tisztviselők ellen, miután egyik napról a másikra szükségállapotot hirdettek, majd néhány órával később feloldották. A dokumentum szerint feljelentést tesznek az államfő, a védelmi és belügyminisztere, valamint „a hadsereg és a rendőrség kulcsfigurái, így a szükségállapot parancsnoka és a rendőrfőnök ellen”. 

A kormányzó párt, A Népi Erők Pártja (PPP) szerdán hangsúlyozta, hogy felelősségre kell vonni az államfőt. „Az elnöknek azonnal és részletesen magyarázatot kell adnia erre a tragikus helyzetre” – mondta Han Donghun, a párt vezetője a televízióban, hangsúlyozta, „minden érintettet felelősségre kell vonni”. Reggel az elnök kabinetfőnöke és kulcsfontosságú tanácsadói „tömegesen nyújtották be lemondásukat” – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség. A Koreai Szakszervezetek Konföderációja, az ország legnagyobb szakszervezeti tömörülése, amelynek mintegy 1,2 millió tagja van, „korlátlan általános sztrájkra” szólított fel Jun lemondásáig. Szerda délig az államfő még mindig nem jelent meg a nyilvánosság előtt – írta jelentésében az AFP francia hírügynökség.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »