Megnyitotta kapuit a 41. Csallóközi Vásár

Megnyitotta kapuit a 41. Csallóközi Vásár

Megnyitotta kapuit a 41. Csallóközi Vásár, a Duna menti régió egyik legnagyobb nemzetközi kulturális és gasztronómiai fesztiválja.

A hagyományos vásár a múlt évben debütált a felújított, kulturáltabb és szellősebb szabadidőparkban.

A több napon át tartó rendezvény minden magánjellegű rendezvényt túlszárnyal a látogatottság tekintetében, aminek a hagyományőrző szerepe a felnőtt  előadók mellett a fiatalok és gyermekek bevonásával válik teljessé.

A zenei élet legkiemelkedőbb, világszínvonalú előadói lesznek jelen és látványos koncertek várhatóak.

– mondta Hájos Zoltán polgármester a köszöntőjében.

Hírdetés

Köszöntötte a vásár résztvevőit Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke is, aki elismerően szólt a város  felkészültségéről és a gazdag programról. Mint elmondta, a Csallóközi Vásár mind turisztikai, mind a város és a régió szempontjából egy közkedvelt esemény.

Felhívta a figyelmet a Európai Kulturális Örökség Napjára, ami a Csallóközi Múzeumban zajlik.

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke szavai szerint erre a fesztiválra érdeklődve érkeznek a megye más városaiból is, mert

A szerző felvételei a megnyitón készültek.

(Németh Tímea/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »