Van, amikor tömegakciónak fotóznak egy-egy szlovákiai magyar kis rendezvényt. Az erőt sugalló képek akár bájosak is lehetnek. Jelzik: vagyunk, csináljuk. De ha a szlovákiai magyar politikában demonstrálunk nem létező erőt a választó előtt, az már a botfülűnek is fals. És mindenkire nézve katasztrofális.
Bevalljuk-e, vagy sem, a jó szögből készült rendezvényfotó több évtizede a kisebbségi folklór része. Akkor is, ha a képen magukat viszontlátók ismerik a szerényebb valóságot. A realitást, amivel egyébként nincs semmi baj, mert a zománcozók szűk körű tanfolyamát, maroknyi érdeklődőt egy könyvbemutatón vagy a helytörténész lelkes, de gyér közönség előtt zajló előadását nem kell kényszeresen tömegakcióként láttatni, ha nem az. És egy-egy ilyen alkalom nem is a tömegtől lesz tartalmas és kellemes.
Ha viszont politikai-közéleti szinten trükközünk az összképpel, az nem elsősorban politikusi-közszereplői öncsalás, hanem – és főként – az itteni magyar választópolgár becsapása. A politikus vessen magára, ha ő maga naiv (azaz ábrándozva „kancsalúl, festett egekbe néz”), de egyben hagyjon is fel a húrok pengetésivel, ha ugyanezen naivitástól vezérelve vagy netán számításból a szavazóját a majdnem teljesen valószínű voksfecsérlés (azaz egy kudarcos választás) kelepcéjébe csalja.
Harminchárom évvel a rendszerváltozás után, fogyatkozó lélekszámú és csökkenő arányszámú szlovákiai magyarság mellett bárdolatlan, önámító és kontraproduktív dolog, ha a politika továbbra is apolitikus rendezvényekre telepszik rá, ha az alapvetően koncertre, anyák napjára vagy falunapi dínomdánomra érkező tömeget a maga erejeként próbálja felmutatni. Sőt, rosszabb esetben magát is abban ringatja, hogy lám, lám, százak és ezrek állnak mellettünk. Ez a rátelepedés, ami a politikai marketing eszközeként a pártállami időszak után, a kilencvenes években még működhetett, ebben a Covid, háború, infláció, razziák, lenyúlások, platformok és kisebbségi szerencselovagok zilálta dél-szlovákiai élettérben már nem lesz hatékony. Mi több: ellenkező hatást válthat ki. Lehet vele próbálkozni, de a szerényebb képességű választó számára is lejön, amit a politikusok okosabbja jól tud: ez a folklór nem a valós politikai szimpátiák, erőviszonyok tükre. Másképp: hiába eszi meg valaki a párt gulyását, vígan szavaz másra.
Gyászos Mečiar- és Fico-kormányok vannak a hátunk mögött. Több olyan választáson vagyunk túl, amikor a szlovákiai magyar politikára leadott voksok végül például Robert Ficót vagy valamelyik szélsőjobboldali szlovák pártot erősítették. A törpe titánok harcában elsikkadni látszik a szlovákiai magyar érdekképviselet. És még mindig ott tartunk, hogy két belcsörte között a viszonylag szűk magyar mintával dolgozó szlovákiai közvélemény-kutatók felméréseit lessük, a legtöbb esetben inkább csendben véve tudomásul: megint (még mindig) az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöb alatt vannak (és mind, sokszor együtt is alatta maradnak).
A helyi és a megyei választáson majd megmutatkozik a szlovákiai magyar pártok valós ereje – mondogatják a politikusok. Tudjuk, hogy egy fontos, de mégis alacsonyabb szintű önkormányzati választáson mások a szavazó mozgatórugói (különösen a helyhatósági választáson), mert hozzá közelebb álló, számára ismertebb jelöltekről dönt. Valami persze sejthető lesz az őszi helyi és megyei eredményekből is (főként az, hogy magyar viszonylatban kik az erősek vagy a súlytalanok), de a 2022-es önkormányzati választás eredménye maximum irányjelző lehet a szlovákiai magyar politika számára, nem pedig a 2024-es választásra automatikusan vonatkoztatható népszerűségi index. Minimum két országos szintű választás alkalmával bebizonyosodott, hogy nincs ilyen direkt összefüggés a regionális megmérettetések és a parlamenti választás között (már csak az ötszázalékos törvényhozási bejutási küszöb miatt sem lehet).
A szlovákiai magyarságról készíthető legőszintébb és leghitelesebb pillanatfelvétel az lenne, ha elismert szakemberek bevonásával, nagy és minden szempontból reprezentatív mintán alapuló, a politikai-közéleti kérdéseken kívül tágabb társadalmi összefüggésekre is fókuszáló közvélemény-kutatás zajlana a közösségen belül. Akár közösségi finanszírozással is. Jobb lenne, ha ebben a gyorsan változó világban és belpolitikai térben a politikus és a választó is adatokra alapozva kereshetne fogódzókat a döntéseihez. Akkor ugyanis az lehetne a mérvadó, és nem az innen-onnan érkező győzködés arról, hogy kinek mekkora a befolyása. Olyan összkép kellene, ami nemcsak valamilyen pártközpontban vagy tudományos műhelyben hasznosul, hanem ami mindannyiunk elé tükröt tart a helyzetünkről, és amihez elsősorban (és első körben) a felmérés készítésében részt vevő társadalomtudósok, elemzők fűznek alapos kommentárt.
Így talán valamivel nagyobb lehetne az esély, hogy a 2024-es szlovákiai magyar tablóképünkön a háttérből ne valamilyen szélsőséges koalíció mutasson szamárfület a fejünk fölött.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
