Úgy tűnik, megmenekülhet az enyészettől a pelsőci vasútállomás közelében található, a 20. század elejéről származó ipari épület. A helytörténeti és ipartörténeti szempontból is értékes épületegyüttest a jelenlegi tulajdonos le akarta bontani, újabban eladná, Pelsőc önkormányzata pedig megvásárolná az egykor műmalomként, parkettgyárként, majd terményraktárként szolgáló, aztán évtizedeken át üresen álló épületet.
A pelsőci vasútállomás közvetlen közelében található ipari épületegyüttes lebontásáról szóló hírek a múlt év végén bukkantak fel. Megmentésükre a Pro Pátria Pelsőciensis Társaság január legelején petíciót indított, amelyet több mint 8700-an írtak alá. Az épületcsoport ugyanis nemcsak a község, hanem a szélesebb régió legértékesebb ipari műemlékei közé tartozik, nem is beszélve arról, hogy a tulajdonos, a Szlovák Államvasutak (ŽSR), azaz gyakorlatilag az állam, miközben az alapvető funkciói ellátásához is hiányoznak a forrásai, most hatalmas összeget fordítana kulturális örökségünk felszámolására.
Kassa megye sem híve a bontásnak, ugyanakkor jelezte, az épületegyüttes bérbe vételére, megvásárlására vagy felújítására nincs pénze; egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy az ilyen ipari műemlékek rendszerszintű védelmét és rekonstrukcióját elhanyagolják az állami szervek.
A petíció kiváltotta médiavisszhangra reagálva a vasúttársaság megerősítette, hogy elindította az objektum elbontásának adminisztratív előkészítését, mivel az épület használaton kívül és rossz műszaki állapotban van. A társaság rámutatott, az objektum nem tartozik a nemzeti kulturális műemlékek közé, illetve nem műemlékzónában található. Egyúttal jelezték, a bontás előtt még megfontolják esetleges bérbeadását vagy eladását. Ezt később meg is tették, de erre még visszatérünk. Vizsgáljuk meg előbb az épület történetét.
Fellebben a fátyol
A századforduló környékén a budapesti székhelyű Magyar Zsírkőbányák részvénytársaságnak volt két gömöri zsírkőbányája, Jolsván és Gecelfalván. Az előbbi helyszínen rendelkezett egy malommal is az ásvány megőrlésére. Vélhetően a zsírkő iránti megnövekedett kereslet hatására a társaság 1915-ben megvásárolt egy telket Pelsőcön, a vasút mellett, egy újabb malom számára. Az építkezés 1916-ban kezdődött, egymillió koronába került, és 1918 szeptemberében fejeződött be. Amikor nekiláttak az őrlésnek – évi ezer vagonnyi zsírkövet akartak feldolgozni –, még nem tudhatták, hogy az alig két hónap múlva véget érő nagy háború után az ország e része a határon túlra szakad.
Az újsághírek alapján a részvénytársaság – feltehetően a nagy beruházás miatti fizetésképtelenség okán – 1924-ben már eladásra kínálta az épületet, az eredeti ár ötödéért, 200 ezer koronáért. Egy tornaljai társaság vásárolta meg, s azonnal tovább is akarta adni, de nem talált vevőt.
Ebben az időben a gömörhorkai cellulózgyár területén működött egy, a budapesti székhelyű Rigler József Ede Papírneműgyár rt. által alapított kis papírgyár, amit hosszú időn át Klopstock Mór vezetett. Feltehetően önállósulni akart, így fiával és a vejével közösen 1938-ban megvették a pelsőci ingatlant, de azt nem sokkal később a zsidótörvények értelmében elvették tőlük. Ezután nem tudni, mire használták az épületet, valószínűleg a vasút rendelkezésére bocsátották, hiszen közvetlenül az első vágány mellett található. 1948-ban az állam kisajátította, majd a vasúttársaság kezelésébe került.
1950-től a mezőgazdasági felvásárló vállalat pelsőci fióktelepe bérelte az épületet, különféle terményeket raktároztak benne. A rendszerváltás, a privatizáció után a cég megszűnt, az objektumot sorsára hagyták. Azóta eltelt három évtized. A karbantartás hiánya következtében a tető eternitlapjai eltörtek, a pléhek elcsúsztak, az épület beázik, a faszerkezet egy részét elhordták tűzifának, a pincében hatalmas szeméthalmok vannak.
Szilvássy Nándor munkája?
Egy háromemeletes téglaépületről van szó, amelyhez az évek során több melléképületet építettek. A hátsó részen 1929-ben a hordógyár toldott hozzá egy részt a fűrészgépnek, mellette van a szocializmus évei alatt épített, egykor üzemi konyhának és étteremnek otthont adó melléképület. A vasúti vágányok irányába néz egy rakodótér, ami még a zsírkőmalom idejéből származik, ehhez építtetett hozzá a vasúttársaság az ’50-es években egy 30 méter hosszú, földszintes épületet, amelyben szociális helyiség, kulturális központ és üzlethelyiség volt. Az eredeti épületnek csak a külső falai készültek téglából, a belső tér, az egyes szintek, a közfalak, a lépcsők mind fából vannak.
Kardos László szerint nem biztos, hogy a malomépületet Szilvássy Nándor építette, ugyanis ő 1913-ban meghalt, az érintett telket azonban a kataszteri kimutatás szerint csak 1915-ben vásárolták meg, az épület 1918-ban készült el, a kataszterbe pedig 1920-ban jegyezték be.
– Ugyanakkor Szilvássy Nándornak volt egy fia, Miklós, aki szintén építész volt. Akár ő is építhette a műmalmot. Ezt egyelőre nem tudjuk, további levéltári kutatásokra van szükség – mondta a Pro Pátria Pelsőciensis Társaság elnöke. Érdekességként megjegyezte, az épület a köztudatban nem malomként vagy gabonaraktárként maradt meg, pedig az utóbbi funkciót közel ötven éven át látta el. A helyiek mindig úgy emlegették, hogy parkettgyár, pedig csak viszonylag rövid ideig, legfeljebb tíz évig, talán kevesebbig volt az.
A történelem része
Térjünk vissza a jelenbe. Šušán Iveta, Pelsőc polgármestere elmondta, miután értesültek róla, hogy a vasúttársaság le akarja bontani az épületet, a Pro Pátria Pelsőciensis Társaság javaslatára tavaly decemberben létrehozták a község nevezetességeinek listáját, amire a parkettgyár is felkerült, annak reményében, hogy sikerül megmenteni. Később a vasút-társaság megállította a bontás engedélyeztetésének folyamatát, majd megszólította a községet, hogy nem akarja-e megvásárolni az ingatlant.
– A múlt héten elküldtük a válaszlevelet a vasútnak, hogy elfogadjuk az ajánlatot, csak más árat szeretnénk, mint amit ők javasoltak. Ha meg tudunk egyezni, megvásárolnánk – mondta a polgármester.
– Tudjuk, hogy nem könnyű dologba vágunk bele, egyrészt ez egy kötelezettséget jelent, másrészt rengeteg pénzt kell majd rá szereznünk, mert önerőből nem tudjuk megoldani. Először azon kell dolgoznunk, hogy anyagiakat találjunk a vásárlásra, a tető cseréjére és a bejáratok lezárására, hogy megelőzzük a további pusztulást, illetve rongálást – tette hozzá azzal, hogy az épületkomplexum hozzátartozik Pelsőc történelméhez, így kötelességük, hogy megőrizzék és továbbadják a következő generációknak.
A községnek egyelőre nincs konkrét terve az épülettel, most annak megmentése az elsődleges cél. Ugyanakkor a vasúttársaság feltételül szabja, hogy 20 éven keresztül csak közhasznú célokat szolgálhat, ami némi korlátozást jelent, de azért elég széles lehetőségekre ad teret.
Van még mit megmenteni
Ezek mind idegenforgalmi attrakciókká válhatnának, s a történelem, a kultúra vagy a természeti szépségek iránt érdeklődők mellett a látogatók egy újabb rétegét hívnák a régióba. És persze azért is meg kell őriznünk őket, mert az ipar, az ipari fejlődés vívmányai is hozzátartoznak a múltunkhoz, főleg ezen, az egykor a fejlett iparáról híres vidéken.
Megjelent a Magyar7 2024/8. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
