Nagy Edit Nagykaposon született, itt is lakik, dolgozik és tevékenykedik, azaz éli az amatőr művészek mindennapi életét. Rajztanárként dolgozik a Művészeti Alapiskolában, ahová egykor maga is járt. Szabad idejében, már ami marad még az alkotás mellett, férjével együtt a „Komócsa“ néptáncegyüttes oszlopos tagja. Tagja a „Ticce“ képzőművészeti csoportnak, rendszeres résztvevője a „Rovás“ kortárs művészeti társulás alkotótáborainak és a „Tiszai Nagy Menyhért“ mesterkurzusoknak. Képeit szülővárosán kívül Királyhelmecen, Tőketerebesen, Kassán, Debrődön, Dunaszerdahelyen és Budapesten láthatták az érdeklődők. „Alkotói világom“ című kiállítása 2025. június 27-ig látható a művelődési házban.
A képzőművészeti tehetség korán megnyilvánul, a tehetséges gyerek rajzol, fest. Nálad ez hogy volt?
Folyton rajzoltam, formáztam valamit, már egész kicsi koromban is.
Volt művész a családban?
Apai nagymamám testvére festett rendszeresen, számomra adott volt, hogy az alapiskola után a Kassai Iparművészeti Középiskolába jelentkezzek.
Akkoriban nem sokan jelentkeztek művészeti középiskolába.
Nem sokan, de a kerámia szakra, amelyre szerettem volna menni, túljelentkezés volt. Végül is kiállítástervezői szakon végeztem. Plusz volt még két év festmény-restaurálás.
Az izgalmas, nem?
Valójában nem annyira. Egy festmény hiányzó részét pótolni, új színeket ráfesteni, hogy minél kevésbé látható legyen…
És mi az, amit inkább szeretsz?
Középiskolás koromban a portrérajzolás, festés volt a kedvencem, de készítettem ékszereket, fülbevalókat is a baráti kör számára. Szeretek új technikákat kipróbálni, ez a kiállításon is látszik. Akril-tájképektől kerámián át ékszerekig és üvegtechnikáig, vagy éppen linómetszetig sok minden belefér.
Az üveg az azért speciális technikát igényel.
Igen, a „tiffany” technikával egy alkotó hétvégén találkoztam és nagyon megtetszett az üvegnek és fémnek, ennek a két kemény anyagnak az eggyé alkotása. Később a rózsahegyi iparművészeti iskolán egy üvegből készült nyakékkollekció volt a végzős munkám tárgya.
És akkor otthon van ilyen nagy, üvegtetejű műtermed, amelybe bezuhog a fény és szerteszét hevernek elkészült meg félig kész vásznak, festőállványok, ecsetek, paletták…
Semmilyen műtermem nincs, ha néha otthon festek, akkor először is szét kell rakodni a konyhában, festés után meg összepakolni. Háromgyerekes anyaként ez sosem volt olyan egyszerű. Egy alkotótáborban sokkal szabadabban festhetek. Képeim nagy része ilyen „elvonulós“ alkalmakon készült.
Hol volt az első kiállításod, emlékszel még rá?
Ugyanitt, a kaposi kultúrházban.
Ha valaki meg akarja nézni a képeidet a kiállításokon kívül, hol keresheti? Internet, gondolom…
Képeket nem teszek fel.
Nem? Miért nem?
Hát … nem vagyok az a típus.
Üditő változatosság egy olyan világban, ahol bárki, ha képes húzni három függőleges csíkot, már vásznakat és festékekket vásárol garmadával, teleharsonázza az internetet és sürgősen galériát keres, hogy jó áron értkesítse alkotásait. Az egyszeri vicc szerint tudják, mi a különbség az amatőr és a profi között? Az amatőrnek ihletre van szüksége. A profinak előlegre. Amatőr, műkedvelő mindenki lehet. Te is, én is. Ha valaki, akár csak egy négyrét hajtott papírlapot megnyirbálva az óvodában és azt újból széthajtva rájön, micsoda mámorító öröm az alkotás, nemsokára azt is tudatosítja: – Te atyaég! Teremtettem valamit!
Nem is akármit. Valami egyedit, amit más nem tud, nem is tudhat, mert nincs két egyforma alkotás, se amatőr, se profi szinten. Ja, és egyvalamije mindenképpen van a kötetlen művésznek: szabadsága. Az égvilágon senki nem szólhat bele, mit csinál, hogyan csinálja.
Tóth Ferenc
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
