Megkoronázta a magyar-amerikai kapcsolatot

Megkoronázta a magyar-amerikai kapcsolatot

A Szent Korona jelentőségét igazolja, hogy csak az lehetett Magyarország törvényes uralkodója, akit a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában, az esztergomi érsek által celebrált misén, a Szent Koronával koronáztak királlyá – idzi fel a múltat Homa János.

A Magyar Néphadsereg díszalakulata nem Vance külügyminiszernek, hanem a Szent Koronának tisztelgett – worldpress.com

A legenda szerint Vance külügyminiszter a repülőgépből kiszállva megkérdezte magyar üdvözlőit: Miért volt ez a hét díszlövés? Hiszen nem az elnök jött, hanem én, a külügyminiszter?… A díszlövések a Koronának szóltak – volt a válasz. Homa János újságírónak, az Agria főszerkesztőjének tett föl kérdéseket a Gondola.

– Főszerkesztő úr, nekünk magyaroknak miért kell különösen nagy tisztelettel felidéznünk a 100 éves korában meghalt Carter elnök alakját?

– Teljesen egyet értek Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, aki korábban az X-en közzétett bejegyzésében ezt írta: „Azzal, hogy Carter amerikai elnökként a 70-es évek végén visszaadta a Szent Koronát Magyarország népének, reményt adott a szabadságszerető magyaroknak egy reménytelen időben. Szeretném kifejezni legmélyebb részvétemet a Carter családnak és az amerikai népnek.” Miután az amerikaiak nem szerették volna legitimálni a Kádár-rendszert, ezért azt találták ki, hogy a koronát a magyar népnek adják vissza, és feltételül szabták, hogy azt nyilvánosan ki kell állítani, illetve az átadáson az MSZMP képviselői, és maga Kádár sem lehetnek jelen. Helyettük a parlament akkori elnöke, Apró Antal vette át a koronát. De nem mehetünk el amellett sem, hogy a halála utáni napokban szinte minden jelentős állam úgy emlékezett meg a Nobel-békedíjas elnökről, mint az emberi jogok, a szegények védelmezőjéről. Az izraeli-egyiptomi béke megkötése mellett, a kínai – amerikai kapcsolat rendezése is vele kezdődött el. Arról sem feledkezhetünk el, hogy elnöksége után 1996-ban hazánkban is járt. Az Egyesült Államok egykori első embere 1996-ban egy hétig épített házakat Vácott 800 önkéntes társával együtt, a Habitat for Humanity International ökumenikus keresztény szervezet irányítása alatt megkezdődött lakásépítési akcióban. Az építkezésen a világ minden tájáról érkezett segítők között Carter mellett ott volt a felesége is, akivel 77 éven át éltek házasságban.

Hírdetés

– A Korona hazajövetele még a kommunista államban is ünneppé terebélyesedett, az agitprop nem tudta, de különösebben nem is akarta lohasztani az örömöt. Föllelhetjük-e e mögött már a Korona szakrális hatásgyakorlását?

– A Szent Korona-tan, a magyar államjog fejlődésének egyik kiindulópontja. Ez a magyar alkotmányosság alapja volt a második világháború végéig. E szerint az ország alaptörvényének és jogrendszerének végső forrása a Szent Korona. Ismert, hogy Szent István király a halála előtt, 1038. augusztus 15-én a Szent Korona képében felajánlotta Magyarországot Szűz Máriának. Ezzel elkezdődött az a történelmi folyamat, amelynek során a Magyar Királyság koronázási ékszeréből a magyar államiság jelképe lett. Hasonló, máig élő jogi vonatkozásokat is tartalmazó koncepció épült ki a brit korona körül. A korona az angol jog szerint olyan jogi személyiségű örökíthető hivatal, amely a végrehajtó hatalom jogi megtestesülését képviseli. A Szent Korona jelentőségét igazolja, hogy csak az lehetett Magyarország törvényes uralkodója, akit a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában, az esztergomi érsek által celebrált misén, a Szent Koronával koronáztak királlyá. Ezek után nem kell ahhoz nagy bátorság, hogy azt mondjam, a Szent Korona visszahozása jó hatással volt a Trianon után megalázott, a második világháborútól meggyötört, a szovjet béklyóban szenvedő magyar lelkiség gyógyításában.

– Ma a Korona a lehető legjobb helyen van: a Parlament kupolacsarnokában Őfelsége mellett a díszőröket látva az az érzésünk, hogy Steindl Imre kifejezetten a Szent Koronának tervezte ezt az épületrészt. Miért?

– 2025. január 1-jén volt 25 éve, hogy a Szent Korona és a koronázási jelvények közül a jogar, az országalma és a koronázási kard végleges elhelyezésre kerültek az Országház Kupolacsarnokában. Ennek állított emléket A Szent Korona az Országházban című nemrég megnyitott kiállítás, amely az 1978 és 2016 között készült műtárgyfotók segítségével mutatja be a Szent Koronát. A kiállítás második része a korona kalandos történetébe enged bepillantást. De egyértelművé teszi, hogy az Országház milyen gazdag történelmi események sorozatán keresztül kapcsolódik a koronázási felségjelvényekhez. 1945-ben a Szent Korona és a koronázási jelvények az amerikai hadsereg kezébe kerültek és 1953-ig Németországban, majd 1953-tól 1978-ig az Egyesült Államokban őrizték a műkincseket. Az 1978-as hazaérkezés, majd a Szent István-i államalapítás ezeréves évfordulóján 2000-ben a Szent Korona elhelyezése a Parlamentben, a lehető legjobb ötletnek bizonyult. Minden ezt igazolja. Nyilvánvaló, hogy Carter elnök nagyvonalú gesztusa nélkül mindez nem történt volna meg. Hát ezért kell köszönetet mondani az elnöknek.

Molnár Pál


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »