Megkezdte a felkészülést a Komáromi FC, ismertek az első érkezők és távozók

Megkezdte a felkészülést a Komáromi FC, ismertek az első érkezők és távozók

Január 6-án megkezdte a téli felkészülést a Komáromi FC. A szlovák országos másodosztályban szereplő csapat szoros versenyben a tabella 3. helyén telel.

Az ősz folyamán veretlen csapat elsőligás és alacsonyabb osztálybeli ellenfelekkel készül a szezonkezdésre. A már lefixált megegyezések szerint pályára lépnek a Fortuna Ligában szereplő Szered (január 15.) és az FK Pohronie (január 29.) ellen is. Ezen felül megmérkőznek a Szolniki MÁV FC-ve (január 23.), az FC Slovan Galántával (február 2.), Garamkálnával (február 5.) és Bős csapatával is (február 19.).

Radványi Miklós vezetőedző korábban elmondta, hogy minden mérkőzésen más lesz a cél.

Élvonalbeli csapat ellen a védekezést, alacsonyabb osztályú ellen pedig a támadást szeretnénk gyakorolni, hogy hol szeretnénk megbontani a védelmet, hol lehet területeket nyitni, egyszóval minden ellenfélválasztásnak meg van az értelme.

fogalmazott a szakember, aki amennyire csak lehet, szeretné megtartani az ősszel összeérett keretet.

A jó eredményeket tekintve azonban már most egyértelmű, hogy megbomlik az eddigi csapategység. Ahogy arról korábban a Körképen is beszámoltunk, távozott a csapattól eddigi csapatkapitánya. A 23 esztendős Domonkos Kristóf a Fortuna Liga 3. helyén álló MFK Rózsahegyhez igazolt.

A DAC nem kereste, a rivális rózsahegyieket erősíti mostantól Domonkos Kristóf – Interjú

A rózsahegyiekkel való megegyezés alapján Domonkos átigazolásának keretén belül a 18 éves Martin Jurina érkezik Komáromba. A középpályás az U19 I. ligában jelenleg zajló szezonban 12 mérkőzésen 4 gólt szerzett.

Információink szerint ugyancsak a felnőtt csapattal kezdte meg a felkészülést Tarcsi Róbert, a komáromiak U19-es csapatának játékosa.

Hírdetés

2023 végéig hosszabbított szerződést a lilákkal a sokoldalú, a védelem és a támadósor mindkét oldalán bevethető Stephen Adayilo Daniel, aki szimpatikus hozzáállásával és játékával kivívta a komáromi szurkolók tetszését is.

Domonkoson kívül távozik még a csapattól az ősszel 13 mérkőzésen 4 gólt szerző Györgyi Arthur is, aki a Merkantil Ligában szereplő Budafoknál folytatja pályafutását. Györgyi többek között a Fortuna Ligában szereplő Nagymihály elleni győztes kupamérkőzésen is betalált, majd egy gólpasszt is kiosztott.

A szlovák országos másodosztály aktuális tabellája:

Jó hangulatban telt az év első komáromi edzése:

 

A lilák február 26-án Bártfa ellen, hazai pályán kezdik a tavaszt.

Körkép.sk/KPA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »