Mégis pályára léphet Szoboszlai a Ligakupa-döntőben?

Mégis pályára léphet Szoboszlai a Ligakupa-döntőben?

Szoboszlai Dominik ismét combsérüléssel bajlódik, így továbbá is kétséges, hogy pályára-e léphet a jövő heti Ligakupa-döntőben.

Jürgen Kloppot többek között erről is kérdezték a klub pénteki sajtótájékoztatón. A német szakvezető nem tudott egyértelmű válasszal szolgálni az erre irányuló kérdésre.

Hírdetés

Ami Dominiket illeti, az emberek többsége a jövő vasárnapi Ligakupa-döntőre koncentrál, de nekünk még lesz addig két bajnokink, amelyeken ugyanolyan rossz, hogy nem játszhat. Dominik körülbelül a döntő időpontjára térhet vissza, talán néhány nappal előtte, vagy néhány nappal utána. Nem valószínű, hogy pályára léphet a Wembleyben, de nem is lehet teljesen kizárni”

– válaszolt az újságírói kérdésre Klopp.

A magyar válogatott középpályás még januárban szenvedett sérülést, amelyből gyorsan felépült és újra formába lendült, azonban az Arsenal elleni rangadó előtt újfent kiújult a sérülése. Szoboszlai azóta nem lépett pályára mérkőzésen, és nem sok esély mutatkozik rá, hogy pont a Chelsea elleni döntőben térhetne vissza. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »