A (természetesen nem létező) háttérhatalom még hivatalosan a nyakába sem ültette az amerikai népnek a futkározó öregembert, amikor egyik elődje, Barack Obama már üzengetésbe lendült. Minő véletlen, a Fülöp-szigetek mellett természetesen a magyarországi „diktatúrát” vette a szájára. Alig telt el pár nap, hogy megvonták a még hivatalban levő elnöktől a szólásszabadság jogát, a demokraták már az „erős emberek” rémképét vetítik előre. S a majdani – ne legyenek kétségeink – ellenük vívott harcot.
A Soros-birodalommal szimpatizáló exelnök alig palástolva örömét, hogy sikerült eltakarítaniuk Donald Trumpot a győzelmes menetelés és a sajtóterror által képviselt és a szocializmust építő buzgalom útjából, máris hangot adott az aggodalmának. Mert szerinte az a fajta erősember-típusú vezetés, amit Trump képviselt, nem tűnik el a világból. (Pedig óriási igény volna rá a nyílt társadalom hamburgeres esernyője alatt.)
Obama szerint vannak vezetők, akik jó célokért küzdenek, „demokratikusan”, „az embereket is bevonva a döntésekbe”, és vannak erős emberek, akik „hierarchikus rendszert tartanak fenn”, az állampolgáraikat „alattvalókként” kezelik, és a két nézet között folyamatos a harc.
Az utóbbi kategóriának természetesen Orbán Viktor az egyik prominens képviselője, bár név szerint csak Magyarországot emlegette.
Nem kétséges, hogy január huszadikától, amikor a megfigyelők távozása után, az asztal alól előhuzigált szavazatokkal helyenként százhúsz százalékkal nyerő új elnököt beiktatják, Amerikában új időszámítás következik. Az amerikai–magyar viszonyban több mint valószínűleg. Azt is tudjuk, hogy ez nem Magyarországon fog múlni. Úgy látszik, korai volt a négy évvel ezelőtti megkönnyebbülésünk, hogy egy világhatalom és egy közepes európai ország között is lehet normális partneri viszony, pláne ha patrióta vezetője van mindkét országnak.
Nem mellesleg a leendő elnök, Joe Biden már a kampányában is a szájára vette Magyarországot. Mert nincs is annál fontosabb egy világhatalom számára, mint egy európai ország belügyeibe belepofázni.
Jó ezt szem előtt tartani, csak azért, hogy tudjuk, mire számíthatunk a jövő évi magyarországi parlamenti választásokig. Ne legyenek kétségeink, hogy ez a „demokratikus” csapat minden eszközt be fog vetni az „erős emberrel” szemben, aki (bár Európában is párját ritkító legitimitással kormányoz) „alattvalójának” tartja az őt tömegével megválasztó népét. De hát amerikai demokratáék mindent jobban tudnak, főleg üzengetni, amikor náluk egyre nagyobb a káosz.
Vessünk még egy pillantást a „demokratikus” küzdelem kifinomult módszereire.
Ebben a mélyen demokratikus, emberbaráti harcban immár az is előfordulhat, hogy egy amerikai patriótát, ráadásul egy hölgyet, aki mellesleg fehér, az amerikai törvényhozás épületének őre nemes egyszerűséggel lepuffant. Kilép a sarok takarásából, céloz, és az ajtón bemászni készülő nőt mellbe lövi. A Capitolium őrsége, amelyet profik alkotnak, akiknek szükség esetén egy terrorista támadást is vissza kell tudniuk verni, úgy bepánikolt, hogy egy fegyvertelen asszonyt kénytelen volt lelőni. Se felszólítás, se figyelmeztető lövés. Minek ment oda, vonták meg a liberális emberbarátok a vállukat. Arról nem is szólva, hogy a Capitolium előtti tömegtüntetést tulajdonképpen ugyanúgy meghekkelték, mint a budapesti 2006-ost Gyurcsányék.
Ha ilyen demokratikus küzdelemre gondol Obama, akkor Amerikában (is) van mitől tartani.
Az is valószínű, hogy ennek a veteránnak nem lesz aranykoporsója, polgármesterek sem fogják magukat zokogva földhöz verni a ravatal előtt, mint tették egy bűnöző temetésén. Hiszen ez csak az amerikai fehér csőcselék. Igaz, vannak vagy nyolcvanöt milliónyian (körülbelül ennyien szavaztak Trumpra), de akkor is. A filantrópok csapata jobban tudja, mi a demokrácia, mint mi itt, közép-európai zsebdiktátorok és törpe népek, akiknek egyetlen vágyuk, hogy merjenek kicsik lenni, ha Joe bácsi felemeli a mutatóujját.
Megjelent a Magyar7 2020/2. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
