Meggátolta a kormány, hogy a szülőtámogatási járadék a parlament elé kerüljön

Meggátolta a kormány, hogy a szülőtámogatási járadék a parlament elé kerüljön

„Abban talán meg tudunk állapodni, hogy politikai oldalaktól függetlenül, hogy egy válságidőszak elején vagyunk. (…) Éppen ezért tettem le az asztalra a szülőtámogatási járadékról szóló törvényjavaslatomat, amely egy nagyon egyszerű döntést tenne lehetővé. A javaslat szerint minden magyar munkavállaló a már amúgy is befizetett személyi jövedelemadója 10 százalékáról közvetlenül rendelkezhetne a szülei vagy nagyszülei számára

– összegezte javaslatát, Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.

A képviselő szerint a költségvetési mozgástér megengedné, hogy ez a javaslat keresztülmenjen. Mivel ezt az adóösszeget már eleve befizetik, gyakorlatilag egy átrendezésről van szó, amely sokak számára jelentene kiváló segítséget válság idején.

„Azonban most a gazdasági bizottság ülésén ezt a javaslatot a Fidesz elkaszálta. Nem mertek nemmel szavazni, de a tartózkodásukkal meggátoltak, hogy a parlament elé kerüljön ez a javaslat, átmenetileg.”

Hírdetés

Mint elmondta, a jövőben széleskörű egyeztetésekbe kezdenek nem csupán demográfiai kutatókkal, szakértőkkel és szervezetekkel, hanem a fiatalokkal és a nyugdíjasokkal is, hogy mégis miként lehetne a számukra legjobb módon keresztülvinni ezt a javaslatot. 

Hozzátette, hogy ennek a javaslatnak gyönyörű üzenetértéke lenne a generációk közti szolidaritásnak, mindez óriási segítséget jelentene mindenki számára. 

 

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »