Nyárasd község egyik csendes utcájában található a BlankZol Ranch, amelyet a tulajdonos, Baranyovics Zoltán a gyermekei, Blanka és Zoli után nevezett el. Gyerekkora óta ismeri a jószágok viselkedését, igényeit, megtanulta etetni, gondozni őket, és annyira megszerette ezt a munkát, hogy elhatározta, felnőtt korában is ezzel szeretne foglalkozni, de csak szabadidejében.
Amikor nyolc éve eladásra került a szomszédságában fekvő nagyobb telek, rögtön lecsapott rá, és a saját igényei szerint átalakította. Egyben biztos volt: sok-sok jószágot szeretne. Ötletét felesége, Erzsébet is támogatta, és gyermekeiknek sem volt ellenvetésük. Amikor megépítették az istállókat, ólakat, kialakították a karámokat, a kis halastavat, úgy gondolták, hogy miért ne nyithatnák meg ezt a birtokot a nagyközönség számára is. Aki most egyből az anyagiakra gondol, az hatalmasat téved, ugyanis akármilyen furcsán hangzik is, a belépésért nem kell fizetni! Csupán egy postaládának álcázott becsületkassza jelzi, hogy aki úgy gondolja, támogathatja az állatok etetésének a költségeit. Tehát nem kötelező és nem tilos semmi. Még az állatokat is meg lehet simogatni, kivéve a lovakat.
Igazi varázslat
Lenyomom a kapu kilincsét, és mint a mesében, nyílik is az ajtó. Nem kell szólni senkinek, hogy beengedjenek, mert itt egész nap bárki szabadon közlekedhet. Macskák osonnak át az udvaron, ahol egy üdítőket árusító automata és egy hatalmas trambulin jelzi, hogy nem a kultúrsznobok és a vidéki turizmus fetisisztáinak a Mekkájába csöppentünk, hanem itt elsősorban a kisgyermekes családokat várják, szeretettel. Itt addig ugrálhatnak a gyerekek, amíg jólesik nekik, de az igazi varázslat pár méterrel arrébb kezdődik. Zoltán a „klasszikus” háziállatok mellett kizárólag olyan állatokkal népesítette be a birtokot, amelyek jól tűrik az itteni klímát. Mindjárt a trambulin szomszédságában sok-sok papagájjal találkozhatunk, vannak itt kis sándorpapagájok, nimfapapagájok, királypapagájok, hullámos papagájok, ezeket börzéken vagy az interneten könnyű beszerezni. Napraforgómagon és egyéb magvakon élnek, és Zoltántól azt is megtudtam, hogy télen is kint vannak, sőt, akkor többet mutatkoznak, nyáron viszont gyakran elbújnak. Ki gondolta volna…
Az udvart elhagyva egy faajtón túl elénk tárul a hosszú birtok. Jobbra pávák és galambok. Az utóbbiak között akad king galamb, magyar óriás, texán, pávagalamb és lengyel hiúz, de amikor megemlítettem Zoltánnak, hogy múltkor rózsaszínű galambot is láttam, elmosolyodott, s csak annyit mondott: az titok. A lábunk előtt mindenféle színű búbos kacsák pompáznak, s ahogy a telek jobb oldalán haladunk előre, egy barátságos kecske bámul bennünket érdeklődve. Hagyom, hogy megnyalja a kezem, érdes nyelvecskéje meleg.
Ennyi állatnak lehetetlenség nevet adni, de Zoltánék a számukra legkedvesebbeket mégiscsak megtisztelik a névadással. Karcsi kakas például az egész ranchon szabadon lépked, mint egy járőr, úgy figyeli a terepet. Balra nyuszi ül a fűben. Belőlük időnként sok lesz, ekkor ajándékba is adják őket. Olyan is volt, hogy amikor megnőtt a kis nyuszi, visszahozták. Legalább jó helyre került.
– Lassan már állatmenhelyként is működünk – tréfálkozik Zoltán.
Ahogy megyünk tovább, gyümölcsfákat pillantok meg. Termés idején a gyümölcs szabadon szedhető, itt nincs öreg csősz, se fiatal.
– Csak az a baj, hogy a gyerekek nem tudják, hogy fán terem a gyümölcs. Múltkor meg egy iskolás csoport jött látogatóba, és a kisdiákok elkezdték kiabálni, tanító néni, két lábú kecske! Falusiakról beszélek – meséli Zoltán a baromfi udvarra mutatva, én pedig megdöbbenek. A következő ketrecben gerlék és zöld fácánok élnek, egy kis mesterséges tavacskában teknősbékák lubickolnának, ha nem lennének kivéve télre, egy medencében pedig piros díszhalak úszkálnak. Közeledünk az egyik játszótérhez, mert kettő is van! A házilag eszkábált hinták nagyon aranyosak, a pihenő jól jön forró nyári napokon, a homokozóban meg rengeteg játék várja a legkisebbeket, de van műanyag „motor” és négykerekű is, amire felpattanhatnak. Balra, fölfelé egy kis halastó található, és itt az pecázhat, aki akar, nem kell hozzá engedély. Amit kifog, természetesen haza is viheti!
A „rezervátum”
A tavon túl van egy nagyobb kifutó a birtok határáig a lovak számára, jobbra, egy kiskapu elfordításával pedig beléphetünk a BlankZol Ranch kis „rezervátumába”. Itt a fácánok, gyöngytyúkok szabadon röpködhetnek, szaladhatnak, de el nem szállnak, hiszen nagyon jól érzik itt magukat. Az emberektől sem félnek, csodálkoznak is a szomszédok. Több, nagyobb elkerített részben dámszarvasok, emuk, kecskék élik világukat, és még egy láma is jól megfér itt. Régebben még muflonok is voltak. Ahogy látom, Lali láma nagy barátságban van a kecskékkel, Tinával és Makival, de itt minden állat jól kijön a másikkal, civakodást egyszer sem láttam. Bárcsak mi emberek is mindig ilyen „állati” módon tudnánk viselkedni egymással. Ragadozó madarak nagy ritkán tévednek erre. Volt, hogy az egyik törpetyúkot megfogta valamelyik, de annak már több mint egy éve. Egyszer tavasszal valakinek a kutyája okozott ramazurit, de nagyobb kár akkor sem esett.
Blankát már egészen kicsi kora óta érdeklik a lovak, jelenleg a Lótenyésztési és Szolgáltatóipari Szakközépiskola végzőse Vágsellyén. Elmesélte, hogy az iskola befejezése után lovasedző szeretne lenni. A ranchon az érdeklődők igényei alapján már most is foglalkoznak kezdőkkel és haladókkal, a legkisebbeknél persze a póni a sláger. Blanka legkedvesebb lova Helma, egy shagya-arab, amiről annyit érdemes tudni, hogy egy őshonos bábolnai magyar lófajta.
Kis körutazásunk végén azért csak furdalt a kíváncsiság, hogy egy ekkora farmot nyilván nem könnyű fenntartani, de a tulajdonos szerint nullszaldóra ki lehet hozni.
– Ősszel már azért mérlegelni kellett azt, hogy olyan állatot nem tarthatunk meg, ami nem termeli meg az önköltségét – mondta a gazda, s elmesélte, hogy az életében a munkanapok és a szabadnapok váltják egymást, de szabadnapjain kint van a ranchon. Amikor munkanap van, hajnali háromkor kel, de mivel a falusi szövetkezetben dolgozik, munka közben kétszer is haza tud nézni. Erzsébet meg a „fordított” napokon jár munkába, így csak este találkoznak.
– Ez a hosszú házasság titka – viccelődött Zoltán.
Ami a farmot illeti, a visszajelzések nagyon pozitívak, sokan fejezték ki hálájukat és köszönetüket. Persze kakukktojás azért mindig akad. – Ha már ingyen bejöhet, akkor ne kérdezzen olyanokat, hogy ez miért így van, az meg miért úgy, és ebből meg abból miért csak ennyit tartunk. Kicsit meglepődtem rajta, talán azt hitte, hogy állatkertbe jött, de próbáltam viccesen hozzáállni – mesélte kissé keserédesen a tanya gazdája.
S hogy mi volt a cél? – Szerettem volna az embereknek kikapcsolódási lehetőséget biztosítani egy olyan környezetben, ami manapság már vidéken sem megszokott, hiszen napjainkban a legtöbb falusi portán tyúkokat sem tartanak. Szomorú, de a legfiatalabbak már a háziállatokat sem nagyon ismerik. A másik ok pedig az, hogy sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy fizetős helyekre járjanak, és miért ne osztanánk meg ezt a lehetőséget másokkal, hiszen az semmibe nem kerül nekünk. Legyen lehetősége mindenkinek kipróbálni, hátha a mai világban egy kicsit megfogja őket ez a környezet, a „régimódi” élet, mert az ilyen már nagyon elveszőben van – ecsetelte a házigazda. Talán emiatt is vannak Zoltánéknak visszatérő vendégei, és járnak hozzájuk egyre messzebbről. A jóakaratot nem is lehet belépőjegyben mérni, mert az megfizethetetlen.
Megjelent a Magyar7 2023/3.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
