Megállíthatatlan mértékben fogy az összerablott Románia népessége – a magyarok egy egészen kicsit jobban teljesítenek

Megállíthatatlan mértékben fogy az összerablott Románia népessége – a magyarok egy egészen kicsit jobban teljesítenek

Reálisak azok az előrejelzések, miszerint 2050-re Románia jelenlegi 19,5 millió lakossága 14, 5 millióra apad – jelentette ki Horváth István kolozsvári szociológus a legfrissebb népesedési trendekkel kapcsolatban. A Krónika cikke.

Tavaly több mint 120 ezerrel, megközelítőleg egy Nagybánya méretű város lakosságával csökkent Románia népessége – derült ki a bukaresti statisztikai hivatal szerdán közzétett jelentéséből.

Az ország népességéről szóló ideiglenes jelentésében a statisztikai hivatal rámutat: tavaly is fokozódott a lakosság elöregedése: míg a 15 év alattiak aránya (15,6 százalék) állandó maradt, a 65 év felettieké enyhén (0,4 százalékkal) emelkedett (18,2 százalékra). Az úgynevezett függőségi ráta – amely azt tükrözi, hány gyerek és idős jut száz aktív (15–65 év közötti) felnőttre – 50,1-ről 50,9 százalékra nőtt.

Románia természetes népszaporulata 25 éve, 1992-ben került negatív tartományba, azóta egyre súlyosbodik a népességfogyás, a szakemberek pedig a mutatók további romlására számítanak. Az állandó lakosság 2014-ben húszmillió alá csökkent, pedig a rendszerváltozáskor még több mint 22 millió volt. A demográfiai adatokat kedvezőtlenül befolyásolja, hogy több mint 4 millió román állampolgár él külföldön, akiknek zöme az aktív lakossághoz tartozik, vagyis közöttük sokan vannak olyanok, akik a gyermekvállalás szempontjából fontos 25–45 év közötti korosztályhoz tartoznak.

A népesedési statisztika kapcsán arról kérdeztük Horváth István kolozsvári szociológust, megállítható-e valamilyen formában a Romániát sújtó rohamos csökkenés. A szakértő elmondta, miközben az elhalálozásokat sajnos nem lehet megakadályozni, nagy volumenűek a kivándorlás útjára lépő generációk, ugyanakkor egyre kevesebben vannak – hiszen nagy számban vándorolnak ki – azok, akik gyereket szülhetnének.

Hírdetés

A negatív népszaporulat azt jelenti, hogy többen halnak meg, mint amennyien születnek, de nyilvánvaló, hogy nagyobbak az elmúláshoz közeledő idős generációk, mint azok a fiatal nemzedékek, amelyek gyereket szülhetnének.

„Tehát magát a népességcsökkenést megállítani nem lehet. Lehet növelni a termékenységet, ha elérnénk az úgynevezett 2,3-as népességhelyettesítési szintet, de még akkor is negatív tartományban volnánk, mert még mindig kevesebben szülnek gyereket, mint amennyien meghalnak. Magyarán ez nem visszafordítható folyamat, mindössze megállítható, stabilizálható valamilyen szinten, és egy idő után csak akkor van elméleti esélye a növekedésnek, ha nagyon optimisták vagyunk” – fejtette ki lapunknak a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője.

Horváth István kérdésünkre reálisnak nevezte azt az ENSZ-előrejelzést, amely szerint 2050-re 14,5 millióra, sőt még annál is kevesebbre apad Románia lakossága. A nagy kérdés viszont az lesz, amit úgy neveznek, hogy legális és reális népesség. Románia legális népességébe ugyanis beletartoznak azok is, akik huzamosabb ideig külföldön élnek, nem mondtak le román állampolgárságukról, és akik külföldön szülnek gyereket, és ott jelentik be, esetleg kettős állampolgárok. Eközben a reális népesség nagy valószínűséggel annyi lesz, amit az előrejelzések jósolnak, vagy talán annyi se” – mutatott rá a társadalomkutató.

Horváth István az 1,2 milliós romániai magyarság demográfiai állapotáról elmondta, mára megállt a születések csökkenése a közösségen belül. Korában ugyanis az volt a trend, hogy azok a nők, akik gyerekeknek tudtak életet adni, egyre kevesebb gyereket szültek. „Ez a trend az eleven születések szintjén megállt, és talán picivel jobb, mint az országos átlag. Messze van még a népességhelyettesítési szinttől, de valamivel jobb a vállalt gyerekek számát illetően a magyarság helyzete” – vázolta a helyzetet a szociológus.

Miközben az országos átlag is nagyon-nagyon távol van attól, hogy a népességhelyettesítési szintre növekedjen a természetes szaporulat, a magyarok picivel közelebb állnak ehhez. „De ez a pici csak kárörvendő tud lenni, mert még nagyon távol vagyunk a népességhelyettesítési szinttől, vagyis attól, hogy összességében stabilizálódjon a népesség száma” – állapította meg Horváth István. (Nem tudjuk, hogy magyarok közé mennyi cigányt számítanak be, de az összlakosságba értelemszerűen az összeset. A trend legalább előrelépés ahhoz képest, hogy eddig a rendszerváltás utáni népszámlálások során folyamatosan csökkent a magyarok aránya, miközben a románoké és főleg a cigányoké emelkedett – a szerk.)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »