Még pár gondolat az amerikai demokrácia végéről Lakatos Krisztina2024. 12. 01., v – 17:18
Az amerikai elnökválasztás első eredményeinek közzététele után nem hallgatott el a telefonom, sorra érkeztek az üzenetek: hogyan történhetett ez meg? (Amint azt számos barátom, kollégám és ismerősöm tudta, meg voltam győződve arról, hogy Donald Trump könnyedén megnyeri a választást.) Az egyszerűség kedvéért a kérdésre itt adok választ.
Körülbelül 2300 éve, minimum Platón Állam című műve óta a filozófusok pontosan tudják, hogyan nyerik meg a demokratikus választásokat a demagógok és a feltörekvő zsarnokok. A folyamat egyszerű, most éppen végignéztük, hogyan zajlik le.
Demokráciában bárki szabadon indulhat a tisztségekért, beleértve azokat is, akik teljesen alkalmatlanok a kormányzati intézmények vezetésére vagy elnöklésére. Az alkalmatlanság egyik árulkodó jele, hogy az adott személy hajlandó bármiféle gátlás és önmegtartóztatás nélkül hazudni, különösen akkor, amikor védelmezőként jeleníti meg magát az emberek külső és belső ellenségeivel szemben. Platón úgy ítélte meg, hogy a hétköznapi emberek könnyen irányíthatók az érzelmeik által, és így érzékenyek az ilyen üzenetekre – ez az érv a demokratikus politikai filozófia egyik kikezdhetetlen alapját képezi.
A filozófusok azonban azt is tudják, hogy ez a fajta politika nem feltétlenül van sikerre ítélve. Ahogy Jean-Jacques Rousseau érvelt, a demokrácia akkor a legsebezhetőbb, ha egy társadalomban rögzült és túlságosan szembetűnővé vált az egyenlőtlenség. A mély társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek teremtik meg a feltételeit annak, hogy a demagógok kizsákmányolják az emberek haragját, és a demokrácia végső soron a Platón által leírt módon bukjon le. Rousseau tehát arra a következtetésre jutott, hogy a demokráciához széles körű egyenlőségre van szükség; csak akkor nem lehet könnyen kihasználni az emberek indulatait.
Számos munkámban igyekeztem a lehető legrészletesebben leírni, miért és hogyan fordulnak a magukat (anyagilag vagy társadalmilag) kevesebbnek, vesztesnek érző emberek olyan patológiás gondolatok, eszmék, mozgalmak felé – említsük csak a rasszizmust, a homofóbiát, a nőgyűlöletet, az etnikai nacionalizmust vagy a vallási fanatizmust –, amelyeket nagyobb egyenlőséget tapasztalva elutasítanának.
És éppen ez az, ami ma hiányzik az Egyesült Államokból ahhoz, hogy egészséges, stabil demokráciaként működhessen. Ha valami, akkor Amerikát a hatalmas vagyoni egyenlőtlenségek határozzák meg, ez pedig aláássa a társadalmi kohéziót és haragot szül. Mivel a 2300 éves demokratikus politikai filozófia azt sugallja, hogy a demokrácia ilyen körülmények között fenntarthatatlan, senkinek sem kellene meglepődnie a 2024-es választás eredményén.
Persze, feltehetjük a kérdést: miért nem történt meg ez korábban az Egyesült Államokban? A fő ok az, hogy a politikusok között létezett egy kimondatlan megegyezés, mely szerint nem folytatnak szélsőségesen megosztó és agresszív politikát. Emlékezzünk csak vissza a 2008-as választásra. A republikánus John McCain rájátszhatott volna a Barack Obama születésével kapcsolatos rasszista sztereotípiákra és összeesküvés-elméletekre, de nem volt hajlandó ezt az utat választani. Emlékezetes epizód volt, ahogy korrigálta egyik saját támogatóját, amikor az arra célozgatott, hogy a demokrata jelölt egy külföldi születésű „arab”. McCain veszített, de megőrizte az integritását, és feddhetetlen államférfiként emlékezünk rá.
Persze, az amerikai politikusok a választások megnyerése érdekében rendszeresen finoman kokettálnak a rasszista és homofób nézetekkel; végül is ez egy sikeres stratégia. De a hallgatólagos megállapodás, hogy nem folytatnak kifejezetten ilyen tartalmú politikát – amit Tali Mendelberg politikai teoretikus az egyenlőség normájának nevez –, kizárta, hogy túlzottan a szélsőségek felé mozduljanak. Ehelyett rejtett kódokon, sztereotípiákon keresztül üzentek az erre fogékony közönségnek (például arról beszéltek, hogy „a belvárosokat elárasztották a semmittevők és a bűnözők”).
De a mély egyenlőtlenségek között végül eljutunk oda, hogy a kódolt politikai üzenet már nem annyira hatékony, mint az explicit fajta. Trump 2016 óta nem tett sem többet, sem kevesebbet, mint hogy elvetette ezt a régi hallgatólagos megállapodást, és a bevándorlókat simán kártevőnek, a politikai ellenfeleit pedig „belső ellenségnek” nevezte. Az ilyen explicit „mi kontra ők” politika, ahogyan azt a filozófusok mindig is tudták, rendkívül hatékony lehet.
A demokratikus politikai filozófia tehát helyesen értelmezte a Trump-jelenséget. Tragikus módon világos előrejelzést ad arról is, hogy mi következik. Platón szerint az a fajta ember, aki így kampányol, zsarnokként fog uralkodni.
Mindabból, amit Trump ebben a kampányban és az első ciklusa alatt mondott és tett, arra számíthatunk, hogy Platón ismét igazolást nyer. A Republikánus Párt megszerezte az összes kormányzati ág feletti uralmat, így az USA könnyen egypárti állammá válhat. A jövő alkalmanként lehetőséget kínálhat másoknak, hogy versenybe szálljanak a hatalomért, de bármilyen politikai megmérettetés is vár rájuk, az valószínűleg nem minősül majd szabad és tisztességes választásnak.
Jason Stanley
A szerző a Yale Egyetem filozófiaprofesszora
©Project Syndicate, 2024
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
