A feszültségek enyhülésével könnyen túltették magukat a befektetők az olasz belpolitikai válságon. A kockázatok ugyanakkor nem tűntek el, hiszen továbbra is több a kérdés, mint a válasz az ország gazdaságának jövőjével kapcsolatban.
Ad acta – áll az ügyiraton, véglegesen irratárba helyezendő. Vajon ilyen könnyen félretehetjük-e az európai feltörekvő piacokon viharos mozgásokat okozó aggodalmakat is? Ha ad acta, akkor egyáltalán, miért váltott ki ilyen erős tőzsdei reakciót Olaszország kormányválsága, ahol kis túlzással megszoktuk, hogy a „kormányok jönnek-mennek”?
A második világháborút követően Olaszországot mély politikai és társadalmi megosztottság jellemezte és jellemzi ma is, melynek fő okai az elavult gazdasági szerkezet és az országon belüli regionális különbségek. A helyzetet súlyosbítva az olasz pártrendszert egy, a kilencvenes évek elején kirobbant korrupciós botrány rengette meg, amelynek következtében az egész politikai paletta átalakult. A mostani, még mindig gyorsan változó egyensúly és az új választási törvény márciusban a két szélsőjobboldali erő győzelmét hozta. Az európai piacok zuhanni kezdtek, amikor arról esett szó, hogy a nagy nehezen megalakuló új kormány radikális intézkedésekbe kezdhet: az euróövezet elhagyása, adó- és adósságcsökkentés, feltétel nélküli alapjövedelem és előrehozott újabb választások álltak a listán. Kicsivel később Giovanni Tria új pénzügyminiszter kijelentése, mely szerint szó sincs arról, hogy Olaszország kilépne az eurózónából, eufóriát idézett elő a befektetők körében. A hírre a kötvénypiaci hozamok zuhanni kezdtek, az olasz részvények szárnyaltak. Ezzel azonban nincs vége a történetnek, az új kormány csak néhány hónapnyi időt kapott, amíg szeptemberre kidolgozza reformprogramját.
A befektetők a pánik enyhültével nemcsak az olasz kötvényeket vásárolták gyorsan vissza, de például az 5,25 százalékos osztalékhozamot biztosító, az elmúlt két negyedévben impresszív eredményeket felmutató ENI olaj- és gázszolgáltató árfolyama is visszapattant, ahogy a luxuskereslet fellendüléséből profitáló Ferrari papírjai is ma már új csúcsokon forognak. Mintha csak tartós megoldás született volna.
Azonban ha nem sikerül a gazdaságot növekedési pályára állítani és az adósságokat mérsékelni, Olaszország lehet az új görög saga.
Az Európai Központi Bank (EKB) a görög válság óta átalakította finanszírozási rendszerét, így a görög adósságmentés nem megismételhető. Nehezen is lenne kivitelezhető, hiszen az olasz gazdaság, amely Európa harmadik legnagyobb entitása, közel tízszer akkora, mint Görögország, az olasz adósságállomány pedig nagyjából 2500 milliárd dollárnak felel meg – ez az olasz GDP 132 százaléka. Ezzel a mennyiségű piaci típusú adóssággal Olaszország a dobogó harmadik helyén áll az Egyesült Államok és Japán után.
Ha az olasz állam fizetésképtelenné válna, tegyük fel, azért, mert a hozamok tovább száguldanának felfelé egy euróövezetből történő kilépési terv miatt, nem csak az EKB feje fájna. Az egyébként is problémákkal küzdő olasz bankrendszer nagy valószínűséggel tovább fertőzné előbb az európai, majd a világ kötvénypiacait is. Nem lenne kivétel a magyar piac sem, hiszen jól láttuk, hogy a feltörekvő gazdaságok kötvényeit és devizáit tömbben adják a befektetők pánik esetén.
A reálgazdasági hatások később következnének, de térségünkre nézve az olasz importkereslet visszaesése és az olasz GDP csökkenése fokozottan hatna. Lengyelországtól eltekintve a magánszektor bankjainak kinnlevősége régiónkban részben olasz tulajdonú. A legforróbb helyzet nem nálunk alakulna ki, hanem Horvátországban, ahol a Capital Economics statisztikája szerint a magánszektorbeli banki kinnlevőség-állomány 55 százaléka olasz bankok tulajdonában van, de Szlovákia és Románia is fokozottan érintett lenne.
A teljes cikk a pénteki Világgazdaságban olvasható
Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »
