Még nem látták a száműzött Prigozsint

Még nem látták a száműzött Prigozsint

Rosztovból állítólag egy Minszk melletti katonai bázisra érkezett, onnan pedig Moszkva felé repült tovább Jevgenyij Prigozsin, a Wagner csoport alapítójának magángépe. A száműzött hadurat Fehéroroszországban egyelőre nem látták.

Igaz, attól még ott lehet, bár ha ő is a Moszkva felé tartó repülőgépen ült, az azt a benyomást is keltheti, mint ha házhoz menne a ló ama bizonyos testrészéért… Még csak pár nap telt el a hadtörténelem legfurcsábbjai közé sorolható Wagner-lázadás óta, a szürkeállományok izzanak, elemzőhadak próbálnak rájönni, vagy legalább logikusnak látszó magyarázatot találni arra, mi történhetett.

Portálunk a Wagner-lázadást percről percre követtük, összefoglalónkat itt olvashatja.

A bő másfél napig tartó zendülést követően Vlagyimir Putyin orosz elnök felajánlotta a Wagner katonai magánvállalat harcosainak, hogy szerződjenek le az orosz védelmi minisztériummal, térjenek haza hozzátartozóikhoz, vagy távozzanak Fehéroroszországba.

Az események kezdetétől fogva az én közvetlen utasításomra történtek lépések a nagy vérontás elkerülése érdekében. Ez időbe is tellett, egyebek között azért, hogy esélyt adjunk azoknak, akik hibáztak, hogy meggondolják magukat, hogy megértessük velük, tetteiket a társadalom határozottan elutasítja, és hogy milyen tragikus, pusztító következményekkel jár Oroszországra, államunkra nézve az a kalandorság, amelybe belekeveredtek”

Hírdetés

– értékelte Putyin a történteket, azt azért hozzátette, hogy a fegyveres lázadást minden esetben elfojtották volna.

Prigozsin is úgy nyilatkozott, mint ha legfeljebb egy könnyed átmozgató kocogásra vezényelte volna ki a Bahmut húsdarálójában edződött legénységet. A menetoszlop akkor állt meg, amikor az első egység felállította a tüzérséget, és elvégezte a felderítést, amelynek eredményeiből „nyilvánvalóvá vált, hogy sok vér fog folyni”. „Úgy éreztük, hogy elég volt a demonstrációból” – hangoztatta.

A Meduza oknyomozó portál a Belaruski Hajun független megfigyelőcsoport jelentésére hivatkozva azt írja, a RA-02795 lajstromszámú, Embraer Legacy 600 típusú magánrepülőgép a FlightRadar24 szerint a Minszk közelében levő Machulishchy légibázison szállt le. Itt összesen 14 óra 59 percet töltött el, majd a fehérorosz-orosz határt átlépve Moszkva felé távozott. A lajstromszám egy amerikai szankciós jegyzésben is szerepel, ott Prigozsinnak tulajdonítják. A tudósítás hozzáteszi, egy másik, RA-02878 lajstromszámú gép pedig június 27-én Szentpétervárról érkezett ugyanide, itt van a Wagner főhadiszállása is.

A Kyiv Independent megjegyzi, jelenlegi tartózkodási helye, valamint a Wagner és a Kreml közötti megállapodás tartalma a találgatásokon és pletykákon túl továbbra is tisztázatlan.

Az Ukrainska Pravda, ukrán hírszerzési információkra hivatkozva azt írja, a zendülés után Putyin Moszkvából a Valdaj rezidenciájára távozott.

A Politico arra emlékeztet, Prigozsint nem látták, mióta szombat este elhagyta az oroszországi Rosztovot.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »