Nemrég doktor Faust hosszabb elemzésben foglalkozott a fideszes „konzervatív-jobboldali” politikai közeg neokonzervatív elfajulásával, hazai zsidó források alapján némi amerikai kitekintést is nyújtva. Valójában egy általános nemzetközi tendenciáról van szó. Ennek megértéséhez először is tisztázni kell magát a fogalmat.
A valaha tekintélyes gondolkodókkal dicsekedő és fontos társadalomszervező erőnek számító konzervativizmus történelmi nimbuszát megcsúfoló neokonzervativizmus nem más, mint az USA és csatlósai (lényegében Oroszország / Belorusszia kivételével az egész fehér világ, valamint Japán, Dél-Korea és Tajvan) gazdasági, katonai és emberi potenciáljának fel- és kihasználása a nyugati (főleg zsidó) finánctőke és Izrael geopolitikai, stratégiai és gazdasági érdekeinek minden eszközzel – adott esetben agresszív háborúkkal – történő érvényre juttatása és védelme érdekében. Profán módon megfogalmazva, a neokonzervativizmus a Nyugat fölötti zsidóuralom „jobboldali” ideológiája (míg a neoliberalizmus ugyanennek a „baloldali” ideológiája). Elvi-elméleti síkon, egyes elszigetelt értelmiségi és akadémiai zárványokban tradicionalista „ókonzervatívok” részéről folynak még kétségbeesett utóvédharcok a konzervativizmus eredeti doktrinális korpuszának nosztalgikus ápolása és érvényre juttatása érdekében, gyakorlati-pártpolitikai síkon azonban ma már mindenhol a neokonzervatív irányzat a konzervativizmus hivatalos, mainstream arculata. Analógiával élve, a tradicionalista konzervatívok ugyanazt a marginális szerepet játsszák a neokonzervativizmushoz képest, mint a tradicionalista katolikusok a II. vatikáni zsinat utáni egyház viszonylatában. Érdekes párhuzam az is, hogy mind a konzervativizmus, mind a katolicizmus „modernizációja” a bennük immanens módon lappangó, noha mindig csak mérsékelten érvényesülő zsidóellenes szellemiség radikális kipurgálását eredményezte. Ezt az ideológiai tisztogatást a konzervativizmus esetében az azt néhány évtizede szó szerint megszálló és azóta is ellenőrző zsidó kriptotrockisták végezték el, olyan eredményesen, hogy működésük nyomán immár a neokonzervativizmus a leginkább filoszemita kortárs szellemi irányzat mind közül. Az ily módon ideológiailag eltérített, „kóserizált” konzervatívok froclizására ezért használják a fehér fajvédő jobboldal köreiben a gúnyosan megvető „cuckservative” (franciául: „cocuservateur”) műszót, ezzel utalva a zsidóság és a baloldal általi felszarvazottságukra. Manapság a konzervatívok már csak Izrael konzerválásáért hajlandóak harcolni.
 Konzervatívok válasza, amikor megkérik őket, hogy őrizzenek meg valami mást is Izraelen kívül: „Nem tehetem.” |
Egy latin szentencia szerint „a szavak nem ütlegek” (verba non sunt verbera). Ez elméletben igaz, a gyakorlatban azonban nagyon is ütlegek lehetnek, amint azt a „náci” vagy a „rasszista” szavak karrierje bizonyítja, amelyek a baloldal retorikai eszköztárában hatékony fegyvernek bizonyulnak a jobboldaliak ledorongolására bármilyen vitában ultima ratióként. Ezek mintájára került be kb. egy évtizede az amerikai disszidens jobboldal verbális arzenáljába a „cuckservative” műszó a zsidócsahos kóserkonzervatívok, a „christcuck” pedig az Izrael-imádó evangéliumi (hitgyülevészes) keresztények, valamint a filoszemita progresszív keresztények1 megbélyegzésére. A „cuck” és a „conservative” szavak ötvözeteként a „cuckservative” (magyarul kb. kon/szarv/atív) az ideológiai és faji ellenségei által örökké felszarvazott fehér konzervatívot jelölő stigma, aki azzal érdemelte ki a gúnynevét, hogy önként és dalolva behódol a baloldal ideológiai és a zsidóság faji diktatúrájának.
Eredetileg a „cuck” egy gyönge, nőies férfira, egy tipikus bétahímre utal, akit a női partnere dominál, és ezért lealacsonyító szlengnek számít. Valójában a „cuckold” rövidítése, amelyet az angolban az 1200-as évek óta használnak a „hűtlen feleség férjének” lekicsinylésére a „felszarvazott” (átvert, becsapott, palira vett) értelmében. Maga a cuckold a francia „coucou” (kakukkmadár, ejtsd: kuku) szóból származik (franciául a felszarvazott „cocu”, ejtsd: kokü). Ahogyan a kakukk nősténye más madarak fészkébe rakja a tojásait, úgy a felszarvazott férfi felesége is más férfi ágyába bújik.
Politikai értelemben felszarvazottnak lenni egy sajátságos lelkiállapot és nagyon könnyű azonosítani ezt a típust. Bárki, aki megfelel az alábbi kritériumok közül bármelyiknek, az felszarvazott (függetlenül a nemétől):
A „konszarvatív” tehát lényegében a kóserkonzervatív szinonimája, megspékelve egy szexuálisan sértő jelentéstöbblettel. Olyanokra utal, mint például a lengyel katolikus-konzervatív Jog és Igazságosság párt „felszarvazott” parlamenti képviselői, akik a balliberális többséggel együtt megszavazták Grzegorz Braun nacionalista képviselőtársuk mentelmi jogának felfüggesztését, hogy büntetőeljárás indulhasson ellene, amiért poroltóval lefújta a Szejm épületében nyilvánvalóan provokatív céllal felállított Hanuka-gyertyákat.2 Értelemszerűen a „cuck” szó érvényességének egyetlen feltétele, hogy a vele megcélzott személy fehér legyen. Egy fehérellenes néger, arab vagy zsidó faji ellenség, ezért per definitionem nem lehet politikai értelemben felszarvazott.
A baloldal és a zsidóság évtizedek óta képes a „rasszizmus” vádjával elhallgattatni minden olyan faji témájú diskurzust, amely feltehetően a fehér fajtudatossághoz vezethet. A rasszizmus vádja elsősorban azért marad ilyen pusztító erejű, mert képes megkerülni a legitimitása és leíró ereje ellen szóló minden racionális érvet. Ennek fényében a rasszizmus szót talán úgy lehet a legjobban jellemezni, mint egy vírust szó formájában: folyamatosan mutálódik, hogy elkerülje az antitestek – azaz a tények és az ész – általi elpusztítását, miközben egyetlen célja a fehér elme blokkolása. A fajrealisták folyamatosan megpróbálták dekonstruálni a „rasszista” szót, hogy felfedjék annak teljes képtelenségét, de mint mindenki tudja, a tömeg az érzelmekre hallgat, nem az értelemre. Próbálkozásaik ezért süket fülekre találtak. Miután a történelmi konzervativizmus mára kóserré korcsosult, az amerikai republikánusok infantilis módon azzal próbálták ártalmatlanítani a szó erejét, hogy egyszerűen megfordították és elkezdték hangoztatni, hogy valójában a demokraták az „igazi rasszisták”. Ez olyan nevetséges érv, hogy nem vette be senki. A konzervatívok nem értették meg, hogy mivel a baloldal uralja a médiát és a közoktatást, ők a baloldal ellenfeleiként nincsenek abban a helyzetben, hogy eltérítsék a szó eredeti csapásirányát.
A „cuckservative” szó természetesen lesújtó. Olyan ütős, hogy konzervatív weboldalak rengeteg időt és energiát szánnak a használatát elítélő cikkek írására, ironikus módon a lehető legfelszarvazottabb logikát használva, és csak a disszidens jobboldal diagnózisának helyességét igazolva. Ez egy irracionális szó, amelyet nem lehet érvekkel semlegesíteni. Ugyanazért működik, mint a „rasszista”, amely azért hat a konzervatívokra, mert megpróbálja pszichopatologizálni a saját fajunk iránti egészséges preferenciát, míg a „cuckservative” azért pusztító rájuk nézve, mert a lehető legmegalázóbb férfitípusnak írja le őket.
Ez a fajta transzcendens, fegyverként használt kifejezés sokáig hiányzott a jobboldal szótárából, de most már itt van, és időközben beszivárgott a politikai közbeszédbe online és offline egyaránt. Egyesek védekező dühbe gurulnak, és bohócot csinálnak magukból azzal, hogy felháborodottan kikérik maguknak, mások tüntetőleg megpróbálják a magukévá tenni, azt sugallva, hogy pozitív kicsengésű. Ez olyan, mintha valaki retardáltnak nevezne, és te azt válaszolnád, „igen, retardált vagyok, na és?" Ez mindenki más számára nevetséges. Felmerülhet a kérdés, hogy egy ilyen hatékony nyelvi fegyver miért az ideológiai frontvonal elvileg azonos oldalán lévők között kerül bevetésre. Egyszerűen azért, mert míg a balliberálisok nyíltan, sőt tüntetőleg a fehérek ellenségei, addig a kóserkonzervatívok a fehérek álcázott, beépített árulói, ezért de facto veszélyesebbek az előbbieknél. „Ha már csak egyetlen töltényem lenne, és velem szemben állna egy ellenség és egy áruló, az árulót lőném le”, deklarálta annak idején Corneliu Codreanu örök érvénnyel.
A „cuckservative” kifejezés pontosan ezt a diszfunkcionális jobboldali típust írja le: egy látszólag jobboldali politikust vagy közszereplőt, aki a „nácizmusban” látja a fehér világra leselkedő legnagyobb fenyegetést, aki a szabadpiaci kapitalizmus nevében hajlandó elárasztani országát harmadik világbeli bevándorlók millióival, és aki mindig kész feláldozni honfitársai életét Izrael zsigerileg fehérellenes, szocialista teokráciájának védelmében. A „cuckservative” tehát egy erőteljes, vicces és hatékony szemantikai eszköz arra, hogy a fehér fajvédő jobboldal gyomorszájon üsse vele kóserkonzervatív belső ellenségét, amely nem képes kivédeni azt, és nem tudja visszafordítani sem. Ahogyan a „rasszista” kifejezésnek nincs értelme, ha egy jobboldali mondja, ugyanúgy a „konszarvatív” kifejezésnek sincs értelme, ha egy baloldali mondja. Ez a fehér fajvédő jobboldal exkluzív vezérszava (Schlagwort), amely azért működik, mert performatív módon meghatározza a baloldal, az iszlám és a cionizmus fehérellenes taktikai bűnszövetségével lepaktáló kóserkonzervatívok alaptermészetét.
Egyébként a konzervatívok történelmi lezüllésének ez már csak a végső stádiuma, hiszen a második világháború vége, vagyis a judeoglobalista-atlantista világrend győzelme óta lényegében semmit sem sikerült konzerválniuk az ideológiájuk szerint megőrzendő társadalmi értékekből és intézményekből (vallás, nemzet, család, házasság, normális szexualitás, patriarchátus stb.). Enervált, inkább csak színlelt ellenállás után némi fáziskéséssel végül mindig és mindenben kapitulálnak a balliberális ideológiai offenzíva nyomására.
Ennek a kereszténycionista áljobboldalnak a fehér fajvédelemre nézve rendkívül káros ideológiai perverzióját mi sem jellemzi jobban, mint hogy a mohamedánok Európába való folyamatos beáramlását a „zsidókeresztény értékek” és az európai zsidóság védelmében többé-kevésbé ellenzi ugyan, de a keresztvízzel nyakon öntött afrikaiak ellen semmi kifogása sincs a hittestvériség nevében. Mintha nem lenne teljesen mindegy, hogy Mamadu Allah vagy Jézus hívének mondja magát, amikor fehér nőket zaklat, fehér fiatalokat bántalmaz vagy drogokat árul az iskolák környékén. Az amerikai négerek elsöprő többsége is keresztény, de ez egyáltalán nem gátolja meg őket fehér hittestvéreik terrorizálásában, zsarolásában és kizsigerelésében. Farizeus módon a kóserkonzervatív pártok és propagandisták azzal próbálják mentegetni a fajidegen bevándorlás immár nyílt támogatásával a népeik ellen elkövetett gyalázatos árulásukat, hogy állítólagos gazdasági szükségszerűségekkel magyarázzák a többnyire szakképzetlen – tehát a nemzetgazdaságoknak nemhogy hasznot nem hajtó, hanem a fehér dolgozókon élősködő – migránsok tömeges beözönlését, amikor éppen nem kedvenc mumusukat, George Sorost hibáztatják érte. Arról persze szégyenlősen hallgatnak, hogy nemcsak a „balliberális” Soros által finanszírozott nemzetközi szervezetek, hanem a „jobbkonzervatív” Netanjahu-kormány által finanszírozott izraeli szervezetek is ösztönzik és támogatják Európa gyarmatosítását. Sőt mi több, a gázai konfliktus számukra kényelmes „megoldásaként” izraeli kormánykörök egyre gyakrabban hangoztatják, hogy az általuk elüldözött palesztinokat az európai országoknak kellene befogadniuk. Orbán Viktor Bibi barátja tehát úgy akarja megoldani a „palesztinproblémát”, hogy Európa nyakába varrja azt.
Soros és Netanjahu ugyanazon sékel két oldala. Baloldalisággal legfeljebb csak mandineres „logikával” vádolható rabbik világszerte nyíltan – sokan az interneten is – agitálnak és prédikálnak a színesbőrűek fehér országokba történő befogadása és a fehérek fajkeveredése mellett, alkalmas módszert látva benne (helyesen) az általuk halálosan gyűlölt és szó szerint a pokolba kívánt „neoamalekiták”, vagyis fehérek eltüntetésére, miközben nem találnak elég kemény szavakat a fajkeveredés elítélésére a sajátjaik esetében. Diszgenika (fajrontás) a gojoknak, eugenika (fajjavítás) a zsidóknak – tipikus óhéber fifika. Egyébként pedig a csaknem általános démonizálása ellenére távolról sem Soros a legkártékonyabb zsidó milliárdos. A világ legnagyobb karvalytőkealapját kezelő blackrockos Larry Fink például összehasonlíthatatlanul veszélyesebb nála a fehérek vitális érdekeire és túlélési esélyeire nézve, nem is beszélve a Hollywoodot és a nyugati médiát, tehát a gojbutító tudatipart uraló zsidó mogulokról, akiknek a ténykedése nélkül sokkal kisebb mértékben érvényesülnének a fehér országok társadalmi szövetét romboló degeneratív anomáliák (fajkeveredés, feminizmus, fehérférfi-ellenesség, homoszexualitás, transzveszticizmus, wokeness stb.).
Amint arra doktor Faust is utalt, az elsöprő többségében balliberális diaszpórazsidóság teljesen nyilvánvaló, tehát tagadhatatlan fehérellenességével szembesülve a konszarvatívok azzal áltatják magukat, hogy a diaszpórazsidóság és a cionista izraeli zsidóság két különböző dolog, és semmi közük egymáshoz. Megtévesztő manőverként maguk a zsidók is ezt fuvolázzák, nehogy véletlenül rádöbbenjenek a fehérek, hogy gyakorlatilag egységes politikai tömböt alkotnak velük szemben, ahogyan azt az antiszemitizmus klasszikusai már régen megállapították. Alapvető a helyzet megértéséhez, hogy a fehér országok többségét irányító cionista megszálló kormányon (ZOG) belül egyfajta frakcióharc zajlik. A ZOG A-frakció (a Biden-, Macron-, Trudeau-, Scholz-féle sábeszgojok és liberális zsidó manipulátoraik) teljes fehér genocídiumot akar minél előbb, míg a ZOG B-frakció (a Trump-, Meloni-, Orbán, Bolsonaro-, Milei-féle sábeszgojok és ortodox zsidó manipulátoraik) meg akarja őrizni a fehéreket rabszolgaként Izrael biztonságának garantálásához. Mindkét frakció zsidói a fehér faj stratégiai ellenségei, csak abban van közöttük taktikai nézetkülönbség, hogy a fehéreket rabszolgaként tartsák, vagy különböző módszerekkel (népességcsere, fajkeveredés stb.) fokozatosan kiiktassák. A „jobboldali” zsidólobbi rabszolgaként akar minket, mert kevésbé naiv katonai kérdésekben, és tudja, hogy szüksége van ránk janicsárokként az ellenséges muszlim világgal szemben. A „baloldali” zsidólobbi minél előbb ki akar iktatni minket, mert jobban ismeri a fehérek pszichológiáját, és retteg attól a gondolattól, hogy a fehér népesség egy új Hitlert szülhet.
Hep Titusz
1 Ezek egyik jellegzetes megnyilvánulása a német katolikus püspöki konferencia legutóbbi nyilatkozata, amelyben a főpapi testület Georg Bätzing püspökkel az élén elhatárolódik az AfD-től, egyúttal kijelentve, hogy „az etnikai nacionalizmus összeegyeztethetetlen a keresztény isten- és emberképpel” (Völkischer Nationalismus sei mit dem christlichen Gottes- und Menschenbild unvereinbar), és lényegében eltiltja a keresztényeket a szélsőjobboldali pártokban való politizálástól. Sőt mi több, ezek a „christcuck” pápisták felszólítják Németországot, hogy vesse el és tagadja meg a szélsőjobboldali politikát, konkrétan az AfD-t, mert azt „immár egy nacionalista attitűd uralja”. Manapság a fehérek nacionalizmusa a keresztény egyházak szerint (is) az ördögtől való, nem úgy, mint a zsidók nacionalizmusa, a cionizmus, amelynek bírálata a keresztény egyházak szerint ugyancsak az ördögtől való. A német katolikus egyháznak a jelek szerint nincs problémája Németország iszlamizációjával sem. Ugyanilyen lelkes arra a gondolatra, hogy kisfiúkat kislányoknak álcázzanak és fordítva, és nem lát okot a szélsőballal való szembenállásra. Az egyedüli problémája a német nép alig pislákoló nacionalizmusa.
A „christcuck” jelenség egy másik díszpéldánya az anglikán egyház feje, Justin Welby, Canterbury érseke, aki például képes azt állítani, hogy a zsidó közösségek „ajándékot” jelentenek azoknak az országoknak, ahol élnek. „Nem kérdés, hogy egy olyan ország, amelynek nagy zsidó közössége van, jobb ország lesz. Szinte minden területen virágozni fog, amit csak megnevezünk”, mondta egy londoni zsinagógában, nyilvánvalóan pityókás állapotban, mert józanul ekkora blődli még tőle sem telt volna ki.
A köztudottan minden hivatali elődjénél veszettebben zsidócsahos Ferenc pápa szerint a keresztények számára a „züllött” antiszemitizmus bármely formája „a saját eredetük elvetése, teljes következetlenség”.
2 Grzegorz Braun: Polish MP who doused Hanukkah loses immunity
– A hatalom kérdése és a jobboldali ellenállás zsákutcába terelése
– A konzervatív rendszerpártok kritikája
– A szabadság kérdése és a nyugati zsarnokság elleni küzdelem
– Vita a kóserkonzervatívokkal: tradicionális vagy liberális eredetű-e a nacionalizmus?
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
