Komolyan mondom, tragikomédia, ami ott a Síp utcában folyik. A Népszava tegnap öles hírcikkben osztotta meg az ottaniak jajszavát: „Nem bízik a Veritasban a Mazsihisz.” S ha nem bízik, akkor arra az intézetre ugyebár nincs is szükség, hiszen ráadásul a közbizalom sem támogatja.
Lássuk csak a Népszavát! „Heisler András, a Mazsihisz elnöke lapunknak arról beszélt, több zsidó szervezet és sok magánember kereste meg őket, hogy kifejezzék aggályaikat. Elmondták, nyugtalanító számukra, hogy a zsidóságot érintő vitatott kijelentéseiről ismertté vált Veritast bízták meg az iratok kezelésével. Ezek az akták személyes, bizalmas adatokat tartalmaznak. Csakis olyan intézményhez szabad kerülniük, amely közbizalomnak örvend.”
Kérdezem tisztelettel: a Heislert felkeresők netán csupa szaktörténészek, konkrétabban szaklevéltárosok, vagy mindössze szimpla túlélők, akik viszont azt hiszik, származásuk ab ovo feljogosítja őket arra, hogy mindenbe beleszóljanak? És aztán mit értsünk azon, hogy a Veritas nem örvend közbizalomnak? Közbizalom alapján döntsenek egy tudományos intézetben arról, mi folyjék ottan? Ám ha már „közbizalom” elnyeréséről van szó, mégis hol, mikor végzett ez ügyben közvélemény-kutatást a Mazsihisz? Nem kaptam kérdőívet, amelyben e tárgyban érdeklődtek volna…
De menjünk csak tovább! „A parlament kormánypárti többsége a Veritast októberben minősítette állami szaklevéltárrá, ami ellen a levéltári szakma is tiltakozott. Heisler arra emlékeztetett, hogy az intézetben nem dolgozik elég szakember, a 14 ezer folyóméternyi dokumentumot – amelynek csak kisebbik hányada zsidó kárpótlási irat – a Veritas nem tudja elhelyezni, az anyag valójában egy kisebb megyei levéltárat is képes megtölteni. Szakembert persze lehet fölvenni, az intézményt is lehet bővíteni, feltéve, ha a kormány áldoz erre az adófizetők pénzéből. Közbizalmat azonban pénzen nem lehet megvásárolni – figyelmeztetett Heisler.”
Csodálatos egy ember ez a Heisler. Közbizalomról meg szakmaiságról beszél. Csak egy a bibi. Heisler se nem történész, se nem levéltáros. (Arról, hogy egyébként micsoda, persze inkább hadd ne nyissunk vitát.) Viszont az sem mondható, hogy túlságosan integratív személyiség lenne, ugyanis, olvassuk, „bár az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség azt javasolta, hogy a dokumentumok kerüljenek a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványhoz, az ötletet a Zsidó Közösségi Kerekasztal hétfői ülésén résztvevők nem támogatták”, sőt „Heisler attól is elzárkózott, hogy az iratokat a Zsidó Levéltár kezelje”, ugyanis „elmondása szerint egyik szervezetnek sincs kompetenciája ehhez”.
Áll a bál, mondhatnók ilyenkor. Mindenesetre „a Mazsihisz szerint az anyagnak a szakmailag egyetlen autentikus intézménynél, a Magyar Nemzeti Levéltárnál van a helye, ahol felkészült szakemberek dolgoznak és az anyag kutathatóságát garantálják.”
Elképzelem, ahogyan kormányüléseken a képviselők egymás fülébe súgnak ilyenkor: „Jó, gyerekek, de mit szól hozzá majd a Mazsihisz?” Korántsem tréfa ez. Figarónak már leáldozott, más lett errefelé a világ ábrázatja. Mazsihisz itt, Mazsihisz ott, Mazsihisz mindenhol…
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
