Zuzana Čaputová köztársasági elnök az „alkotmányos szokásoktól” eltérően járt el, amikor a hivatalnokkormány tagjairól nem egyeztetett a parlamenti pártokkal, ezért az OĽANO képviselőitől nem várhatja el annak támogatását – jelentette ki Igor Matovič pártelnök.
Mivel az államfő nem egyeztetett a hivatalnokkormány tagjairól a parlamenti pártokkal, nem beszélhetünk klasszikus hivatalnokkormányról. De facto köztársasági elnöki jelöltekről van szó, ebben az esetben a mi mozgalmunk támogatását nem tudhatják magukénak”
– jelentette ki a pártelnök keddi sajtótájékoztatóján.
Matovič a csehországi példára utalt, ahol a hivatalnokkormányt a parlamenti pártokkal egyeztetve alakították ki.
Az államfő nem tanúsított tiszteletet a nép választott képviselői iránt, akik parlamenti választásokból kerültek ki, és olyan megoldást választott, amely az alkotmányosság határán van”
– tette hozzá.
A korábbi miniszterelnök szerint nem kívánnak saját jelöltekkel előrukkolni, mivel az államfő megkerüli az alkotmányos rendszert, és a jogköreit sajátságosan értelmezi. Ehhez pedig nem kívánnak asszisztálni.
Robert Fico, az ellenzéki Smer elnöke ma délután tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, a hivatalnokkormány csendes paktum Čaputová és Matovič között, az előbbi a progresszíveket,m az utóbbi volt államtitkárait hozza így helyzetbe.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »