Mától négy képviselője van a Mi Hazánknak az Országgyűlésben

Mától négy képviselője van a Mi Hazánknak az Országgyűlésben

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke a mai sajtótájékoztatón bevezetőként elmondta: a mai naptól nem csak egy, hanem négy képviselő jeleníti meg a mozgalom politikáját, amelynek lényege az, hogy a nemzet érdeke az első, s amelyet nem hajlandók semmilyen magánérdek oltárán föláldozni. Nemzetstratégiai kérdésekben tehát magán- vagy pártérdek nem írhatja felül a nemzetét.

A Mi Hazánk politizálása Magyarországon újfajta politizálásnak számít, amelyet ezen túl Dúró Dórán kívül a sajtótájékoztatón vele együtt megjelent Volner János, Apáti István és Fülöp Erik is képvisel az Országgyűlésben – jelentette ki elöljáróban Toroczkai László.

Volner János a budapesti Képviselői Irodaház előtt, a tűző nappal szembenézve tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy személy szerint ő több mint egy hónapja vált meg a Jobbik Magyarországért Mozgalom parlamenti frakciójától, s a Mi Hazánk Mozgalomhoz csatlakozott többi képviselő nevében is kijelentette: a jövőben egy olyan nemzeti értékrendet követő jobboldali pártot kívánnak építeni, amely alkalmas lesz arra, hogy Magyarországon reális kormányzati alternatívát nyújtson a Fidesszel szemben.

A Mi Hazánk elnökségével az elmúlt hónapban érdemi tárgyalásokat folytattak, s ezért nem volt eleve elrendeltetett az, hogy hárman csatlakozzanak, mondta Volner János. A politikus fölhívta a figyelmet arra, hogy időközben a Jobbikban korábban is a nemzeti értékrendet követők többsége a Mi Hazánkhoz csatlakozott azokkal együtt, akik azelőtt még nem választottak maguknak pártot. Az egyeztető tárgyalások során fontos volt számukra, hogy nem csak az előbb említett értékrendnek kell megfelelni, hanem szervezeti és stratégiai elképzeléseiknek is egymással párhuzamosan kell haladni, jelentette ki Volner János.

A képviselő ezután elmondta: az egyelőre négyfős országgyűlési képviselővel bíró Mi Hazánk Mozgalom lett a legszegényebb párt a parlamentben, majd hangsúlyozta: a pénzen kívül nekik oligarchájuk sincs, s ezért nem is lesznek rajta semmilyen kifizetőlistán. A Mi Hazánk az a közösség, ahol a szeretet, az érzelmek és a könnyek is valódiak, s nem kirendelt pártalkalmazottak sírják el magukat, mondta az országgyűlési képviselő, majd kiemelte: Dúró Dóra és a többi képviselő, illetve az egész Mi Hazánk Mozgalom eldöntötte, hogy sehol, semmilyen szinten nem fognak együttműködni a bukott balliberális oldallal, a pártjaikkal, s nem segítik őket hatalomra. Sőt, egyelőre az egész hazai politikai palettán egyetlen olyan pártot sem lát a Mi Hazánk Mozgalom, amellyel össze lehetne fogni, vagy akár koalícióra is lehetne lépni, hangsúlyozta Volner János.

Kérdésre válaszolva elmondta: a Mi Hazánk Mozgalom négy parlamenti képviselőjének egyelőre nincs lehetősége frakciót alapítani, de egy párt eredményessége nem elsősorban azon múlik, hogy rendelkezik-e frakcióval, avagy nem. A Jobbik korábbi politikusai közül a legismertebbek csatlakoztak a Mi Hazánkhoz.

Az eredményesség azon múlik, hogy az ellenzéki oldalon valaki végre meg akarja-e szólítani a szavazókat, illetve kíván-e nekik reális alternatívát kínálni, mondta a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, majd rámutatott: a parlamentben jelenleg helyet foglaló összes többi ellenzéki párt nem a fideszes szavazókat akarja megszólítani, hanem egymás szavazótáborából kívánják átcsábítania sajátjukba az ellenzéki szavazókat.

Az MSZP és a DK vívja a baloldal szokásos házi versenyét, míg az LMP és a Jobbik pedig annak érdekében verseng egymással, hogy az előbbi kettőtől hódítsanak el ellenzéki szavazókat, mondta Volner, majd kiemelte: gyakorlatilag a Mi Hazánk lesz a parlamentben az egyetlen olyan ellenzéki párt, amely sikerrel szólítja majd meg azokat a kényszerfideszes szavazókat, akiket eddig más ellenzéki pártok meg sem próbáltak a maguk táborába szólítani.

Toroczkai László pártelnök ezután kérdésre válaszolva elmondta: a Mi Hazánkhoz folyamatosan csatlakoznak jobbikos személyek és szervezetek, így például ma az üllői szervezet tette meg ezt a lépést. Ennek ellenére mára a Mi Hazánk tagságának többsége, több mint 60 százaléka, nem a Jobbikból érkezett tag. A Mi Hazánk Mozgalom négy volt jobbikos parlamenti képviselőjével – mondta Toroczkai – már régebben jó baráti, egyetértési kapcsolatot ápol, s ezért nem olyan meglepő az, hogy politikai munkájukat együtt folytatják. Meglepetés lenne, ha a Jobbik parlamenti frakciójából további képviselők csatlakoznának a Mi Hazánkhoz, de a meglepetéseket kizárni nem lehet, jelentette ki Toroczkai, majd hozzátette: a négy politikus képviselői csoportot természetesen létrehozhat, ám a nagy kérdés most az, hogy ez a csoport milyen jogkörökkel rendelkezik majd az Országgyűlésben.

Szabó Balázs, a föloszlatott szekszárdi Jobbik-alapszervezet volt elnökének jövőjére vonatkozó kérdésre Toroczkai ezt válaszolta: a Mi Hazánk vezetősége senkinek nem könyörög, hogy csatlakozzon a párthoz, hanem mindenkinek saját magának, az erkölcsi és értékrendje szerint kell dönteni arról, hogy megteszi-e ezt a lépést. Ha Szabó Balázs jönni akar, akkor őt is szívesen látjuk, jelentette ki Toroczkai László. A sajtótájékoztatón megjelent országgyűlési képviselők sem a saját önös érdekeiket nézték, amikor csatlakoztak a Mi Hazánkhoz, amire ékes bizonyíték az is, hogy a Jobbik elhagyásával a fizetésük is kevesebb lett.

Az elnök ezután szintén kérdésre válaszolva elmondta: a Mi Hazánk Mozgalom a közeljövőben petíciót ad át a budapesti ukrán nagykövetségnek, amelynek lényege az lesz, hogy Kijev nyilvánítsa ki véleményét a korábbi népszavazáson az ottani lakosság által követelt önrendelkezéssel kapcsolatban. Jelenleg azonban nem az önrendelkezési jog biztosítása van napirenden Kárpátalján, hanem súlyos magyarellenes provokációk történnek, mondta Toroczkai László.

Hering József – Kuruc.info

ÉLŐ: Bejelentést tesz a Mi Hazánk Mozgalom

ÉLŐ: Bejelentést tesz a Mi Hazánk Mozgalom

Posted by atv.hu on Wednesday, November 7, 2018


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »