Máris támogatók jelentek meg a néppártból kilépő Fidesz körül

Ezen a héten pont került egy régóta húzódó ügy végére, amely a Fidesz képviselőinek kilépésével zárult az Európai Néppárt Európai Parlamenti frakciójából. Vajon tisztázódtak-e a viszonyok?

Nem tudjuk, hogy tisztázódtak-e a viszonyok, mindenesetre megszakadt egy régóta „rosszul működő házasság” – fogalmazott Baraczka Eszter a közmédia tudósítója a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.

Hozzátette, nem a teljes frakció csak egy része állt perben a Fidesszel, ezek elsősorban északi, skandináv képviselők, benelux képviselők, portugálok, lengyel ellenzéki képviselők és egy osztrák képviselő. Ezek a képviselők nagyon régóta sürgették, hogy függesszék fel a Fidesz tagságát vagy éppen zárják ki őket.

Több kérdésben vitában álltak, de eddig nem jártak sikerrel, méghozzá azért nem – mondja a tudósító –, mivel nem volt meg hozzá a szükséges kétharmados támogatottság. Ezt egy alapszabály-módosítással oldották meg. Leszállították a szükséges kétharmadot egyszerű, 50 százalékos többségre.

A Fidesz erre úgy reagált, hogy rájuk szabták ezt a tervezetet éppen azért, mert a Fidesz 2019 óta fel van függesztve az Európai Néppártban. Manfred Weber az Európai Néppárt frakcióvezetője azt mondta, formailag egy alapszabály-módosításról szavaznak, de politikailag ez össze van kötve azzal, hogy a Fidesz marad-e a frakcióban vagy sem.

Hírdetés

Az igennel szavazók azt mondták, örülnek, mert szerintük leszámoltak a szélsőségekkel, de volt egy szlovén képviselő, aki azt mondta, nemmel szavazott, mert szerinte világjárvány idején nem ezzel kellene foglalkozni.

Két lehetősége van a Fidesznek az Európai Parlamentben. Folytathatják függetlenként, de jelentkeztek támogatók is. Az Identitásért Demokrácia frakció is már közzétett egy támogató nyilatkozatot.

Az elmúlt tizenöt évben az Európai Néppárt fokozatosan veszített jelentőségéből az európai politikai színtéren – mondta Kovács Attila az Alapjogokért Központ európai programjának vezetője a Kossuth Rádióban.

Kovács Attila úgy véli, a probléma ott kezdődött, amikor több cikluson keresztül kimondva, kimondatlanul az Európai Néppárt a szocialista szociáldemokrata, önmagát progresszívnak hívó politikai erőkkel közösen kormányzott az Európai Parlamentben és az európai intézményekben.

A néppárt szlogenje, amely úgy szól, hogy ők a leghatalmasabb frakció, már csak arra szolgál, hogy a belső hiányosságokat elfedje – fogalmazott. A párttal az a baj, hogy egy értékeit vesztett hatalomtechnikai konglomerátummá vált. Ez már nem egy értékközösség, már nem képviseli az európai emberek érdekeit.

Szerinte az Európai Néppárt gyorsuló ütemben szembesülhet a politikai eljelentéktelenedés veszélyével az előttünk álló 3-5-10 évben. Az is világos, hogy a néppárt a mostani vezetéssel az európai politikai térben a baloldali liberális erőkkel való együttműködésben látja a néppárt jövőjét, ez viszont lehetőséget biztosít a jobboldalon, a konzervatív nemzeti oldalon új politikai formációknak a felemelkedésére és megerősödésére.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »