Marie Antoinette megteremtői – kik varázsoltak francia királynét az osztrák hercegnőből?

A kis osztrák hercegnőt, amikor 14 évesen megérkezett Párizsba – hogy hozzámenjen a trónörököshöz –, csinos, de igen rosszul öltözött, egyszerű lánykának látták a kortársak. A jövendő királyné észrevette a lenéző arcokat és elhatározta: mindent megtesz azért, hogy ez többé ne fordulhasson elő. Párizs legnagyobb tehetségeinek segítségével sikerült valóra váltania az álmát. A nép számára ő volt a romlás megtestesítője. Madame Deficit, így csúfolták. Azt gondolták, hogy elkényeztetett puhány, akit csak a luxus érdekel. Pedig a hozzá közel állók jól tudták: igazából a pasztellszínű, egyszerű dolgokhoz vonzódott. De királynéként nem engedhette meg magának, hogy ne a legjobbat és legdrágábbat vegye meg mindenből. Különben nem tisztelték volna az udvarban. 

A legfontosabb dolog, amivel királynéként megalapozhatta saját hatalmát, a szépsége volt. De nem a természetes és egyszerű, hanem a fényes és káprázatos, amely előtt mindenkinek fejet kell hajtania.

Marie Antoinette saját kiadásai céljára évente 120 ezer livre költőpénzt kapott – de gyakran a duplájánál is többet költött. Divatdiktátornak lenni ugyanis drága mulatság, pláne akkor, ha az ember az uralkodó felesége, és a hagyomány azt diktálja, hogy kétszer ne vegye fel ugyanazt a ruhát. Ha heti 18 pár kesztyűt és négy pár cipőt kell megvásárolnia, és naponta háromszor kell átöltöznie.

Marie Antoinette kéthetente találkozott Rose Bertinnel, hogy megbeszélje vele, milyen színű és szabású ruhát hozzon neki. A szegénysorból származó lány 9 éves kora óta volt a divatszakmában. Varrónőként, kalapossegédként kezdte a pályáját – mint oly sokan –, de kivételes szeme, divatérzéke és üzleti tehetsége révén 25 évesen már saját boltot nyithatott, amelynek a neve Grand Mogul volt. Az egzotikus név elvarázsolta a vevőket éppúgy, mint a márványfalak és a híres vevők portréi, amelyek üzletében díszelegtek.

Fodor Mária teljes cikke a Múlt-kor történelmi magazin 2018. nyár számában olvasható


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »