A nyírlugosi görögkatolikus egyházközség mátraverebély-szentkúti zarándoklatán ki busszal, ki motorral érkezett a nemzeti kegyhelyre augusztus 28-án, vasárnap. Az egyik motoros zarándok beszámolóját szerkesztve közöljük.
Két hónappal ezelőtt Máriapócsra, Nemzeti Kegyhelyünkre gurultak el közösen, Nyírlugos környékéről a motorok és motorosok, ám augusztus utolsó vasárnapján Bátor Botond Pálos szerzetes biztatására Szentkútra érkeztek, szezont záró alkalomra.
Botond atya meghatottan köszöntötte a szabadtéri oltárnál és templom körül felsorakozott motorosokat. Elmondta, bár különböző helyekről érkeztünk, de mégis ugyanaz vonzott bennünket: „Mária tisztelete, és a motorok szeretete”.
Jó ennyi embert látni, akik az utakon kézintéssel ismeretlenül köszöntik egymást, de most a legszentebb áldozat oltárán Krisztus testéből részesülve, igazi testvérek lesznek.
Egyházközségi záró kirándulásunk valóban különleges lett, hiszen a motorosok mellett ötvenfős buszt töltöttek meg a hívek is. Így András atya a busz előtt vezette pásztorként a motoros nyájat, Dávid atya pedig a buszon énekszóval.
Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye; Nyírlugosi Görögkatolikus Parókia
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »