Maradona fia szerint az apját megölték

Maradona fia szerint az apját megölték

Az olasz-argentin Diego Armando Maradona Jr., a futball-legenda Maradona fia szerint apját „meggyilkolták”, mert „sorsára hagyták, amikor lehetett volna tenni valamit” azért, hogy életben maradjon.

Diego Armando Maradona Jr. egy olasz televíziós műsorban nyilatkozott, és mondatait a legnépszerűbb spanyol sportnapilap, a Marca is közölte. Az ifjabbik Maradona – aki házasságon kívüli kapcsolatból született 1986-ban, Nápolyban, amikor apja Olaszországban légióskodott – konkrétummal nem szolgált, de egyértelműen azokra az orvosokra utalt, akik ellen az argentin ügyészség nyomozást folytat halált okozó emberölés vádjával.

Hírdetés

Mi – a gyermekei – hiszünk az argentin igazságszolgáltatásban. Meggyőződésem, hogy ennek nem kellett volna így végződnie. Megölték az apámat. Nem az én dolgom megmondani, ki tette, de sorsára hagyták, amikor valamit még lehetett volna tenni érte”

– jelentette ki a Mediaset Italia „Verrisimo” című műsorában.

Hazájában az Argentinos Juniors, a Boca Juniors és a Newell’s Old Boys klubcsapataiban, Európában az FC Barcelonában és a Sevillában, valamint a Napoliban játszott, bajnokságot, olasz és spanyol kupát, itáliai együttesével UEFA-kupát nyert. Az argentin válogatottal, amelyben 91 meccsén 34-szer volt eredményes, 1986-ban világbajnok, 1990-ben vb-ezüstérmes volt. A nemzeti együttesben 1977-ben, 16 évesen mutatkozott be egy Magyarország elleni barátságos mérkőzésen. 2000-ben a nemzetközi szövetség, a FIFA szavazásán elnyerte az évszázad labdarúgója címet  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »