Hiszem és vallom: ha épp jobb nem jut az eszébe, a műfordítás folyamatosan szinten tartja az embert, ott tartja a magyar nyelv közelében – Lövétei Lázár László megállapítása akár a műfordítók krédója is lehetne.
De nem a műfordítás technikájáról, a műhelymunka mibenlétéről szólt a SepsiBook szombat délelőtti programja: a műfordítás kihívásai hívószóval Szonda Szabolcs arról faggatta Lövétei Lázár Lászlót, hogyan és miért kezdett el román nyelvből fordítani (ezt a 80-as évek végén eszmélő ifjú irodalmár az akkori körülmények okán természetes folyamatnak nevezte), hogyan zajlik manapság „a világ egyik legszebb irodalmi foglalatossága”, miután a 90-es évek végén, 2000-es évek elején futott fordítói programok kifulladtak (a politikusok, az irodalompolitikusok mindig újra eldöntik, hidat kell építeni a népek közé, s ennek egyik legjobb eszköze a nemzeti irodalmak lefordítása, de a kezdeményezések nem mindig jutnak a szólamoknál tovább). Lövétei Lázár Lászlónak arra is választ kellett adnia, felkérésre fordít-e, vagy mert megtetszik neki egy szerző, akinek a műveit magyar nyelven tolmácsolná (mindkét esetben, a felkérés azért lehet nagyon hasznos, mert az ember olyan szövegekkel találkozik, amelyek esetleg nem kerültek volna a látókörébe, de Mircea Cărtărescu Levantul című eposzának átültetése „szeretem kihívás és remek szórakozás volt”). És hogy forduljon is a kocka, végül Lövétei faggatta Szonda Szabolcsot Macska-e a cica? címmel megjelent Alexandru Mușina-fordítása kapcsán – nyilván, a könyvekhez kedvcsináló felolvasások sem maradhattak el zárásképpen.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
