Marad a Ryanair Magyarországon, de jóval kevesebb járat érkezik Budapestre

Marad a Ryanair Magyarországon, de jóval kevesebb járat érkezik Budapestre

Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az ír légitársaság csökkenti magyarországi járatainak számát. A vállalat vezetője már jelezte, hogy kivonulnak Brüsszelből, továbbá Athénban is felszámolják bázisukat. 

Michael O’Leary hangsúlyozta, hogy Budapesten nem zárják be a bázisukot, de nyolc budapesti útvonalat megszűntetnek még a tél folyamán másik hét szintén a fővárosunkat érintő útvonalon csökkentik a repülőjáratok számát. 

Magyarországon így 53-ról 45-re csökken a Ryanair járatainak száma. A vezérigazgató közölte, hogy 4,5 millió utast szállítottak évente, a várakozások szerint ez négymillió alá esik az útvonalak törlésével. 2023-ra ötmillió utassal terveztek.

Michael O’Leary közölte, hogy az elmúlt két évben 2,5 milliárd font volt a Ryanair vesztesége. Úgy vélte, Magyarország kevésbé lesz így attraktív a turisták számára, mivel drágábbak a repülőjegyek. Az utazók inkább a környező országokat fogják választani.

Hírdetés

Nem értjük, hogy miért a légitársaságokra kellett kivetni az extraprofitadót. Az elmúlt két évben veszteségesek voltunk a járvány és az orosz–ukrán háború miatt. Felhívtuk a magyar kormány figyelmét arra, hogy az Európai Unió szabályai lehetővé teszik, hogy változtassunk a jegyek árán, és ezt meg is tettük. Magyarország az egyetlen az Európai Unióban, ahol különadót vetnek ki az amúgy is veszteséges légitársaságokra

– hívta fel a figyelmet a Ryanair igazgatója.

A légitársaság azt is közölte, hogy további hét útvonalon csökkenti a járatok számát idén novembertől, így az alábbi városokba ritkábban közlekednek a gépeik: Amman, Bristol, Pisa, Prága, Szófia, Tel-Aviv és Varsó. Feltehetően a keddi bejelentés a korábbi piaci döntéseknek a része.

Mint ismert, a jegyáremelés miatt a kormány korábban 300 millió forintra bírságolta a Ryanairt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »