Ha létezett egyáltalán skandináv átok, akkor szerda éjjel megtörték a magyar hölgyek. Otthonukban győzték le simán a dánokat, pedig két és fél évtizeden át a skandináv utazások szinte semmi sikerélményt nem adtak a női válogatottnak.
Az elmúlt negyed század alatt, amióta a skandináv országok női kézilabdában is nagyhatalmakká váltak, a csapataik ellen idegenben szinte semmilyen sikerélménye nem volt női válogatottunknak, mostanáig.
Az északon megtartott világbajnokságokon, Európa-bajnokságokon tízszer is megküzdött korábban a dánokkal, a norvégokkal és a svédekkel – és kilencszer vesztesen hagyta el a pályát. Az évtizedek alatt jelentős kisebbségi érzés is kialakulhatott (volna) a mieinkben, de ez a korszak szerda éjjel ünnepélyesen véget ért. Magyarország Dániában győzte le (29-22-re) Dániát a vb-csoportban, ami történelmi tett – tizennégyezer szurkoló előtt pedig különösen látványos.
Ahhoz, hogy egészen megfejtsük, egy nappal a Montenegró elleni katasztrofális vereség (15-32) után hogyan tudott így kézilabdázni nemzeti csapatunk, értenünk kellene a nőket, ami a világon egyedül Chuck Norrisnak sikerült, és neki is csak a vicc szerint. Be kell valljuk, kedd este elveszítettük a hitünket a válogatottban, de ezt egy nap múlva a hölgyek visszaadták nekünk.
Ami a siker mentális oldalát illeti: alighanem az önbecsülés diadalát láttuk. Ami a győzelem szakmai részét illeti, arról többek között Németh András szövetségi kapitány is elárult valamit a nyilatkozataiban, ezek szerint a védekezésben a beálló kiszedése volt a kulcs. Tegyük hozzá, ez a szakember egyik specialitása: tíz éve, amikor a vezetésével máig utolsó vb-érmét nyerte a női válogatott, éppen így tudta például a norvégokat megverni.
Hálásak lehetünk a dán szövetségnek is, hogy a zseniális Jan Pytlick után (akivel két olimpiai aranyat nyert vetélytársunk, és aki a tavalyi Eb-n kapus nélküli, hét a hat elleni játékkal lepett meg minket, forradalmasítva a kézilabdát) Klavs Bruun Jörgensent nevezte ki szakvezetőnek, az pedig – legalábbis a mostani meccsen – tehetetlennek bizonyult, még időt is akkor kért véletlenül, amikor végre éppen gólt lőttek a játékosai. El kell viszont ismerni, tízgólos hátrányban sem roppant össze ellenfelünk, az utolsó percekben is felemelt karral örült a találatainak, ebből érdemes tanulni.
Amikor tíz-tizenöt éve divat volt a magyar női játékosoknak a dánok között légióskodni, szinte mindenki rosszabb játékossá vált kint, de egyvalamit mégis átvehetett. A meccsek után sokszor nem azért kapnak arrafelé kritikát a vesztes csapat tagjai, mert kikaptak, hanem mert a lőtt góljaikat nem ünnepelték meg magasba emelt karokkal.
A tegnapi szünnap ettől persze még jóval vidámabb lett nekünk, hiszen ha ma 16.15-től biztos esélyesként legyőzi a csapatunk Japánt (Sport 1), akkor legalább másodikként kerül tovább az A csoportból (a mérkőzést percről percre követjük az MNO-n). Ebben az esetben a holland–lengyel meccs vesztesével játssza majd a nyolcaddöntőt, szintén favoritként. Ha pedig ma estére a dánok is összeszedik magukat, és megverik Montenegrót, csoportelső lesz Magyarország, és Angolával meccsel a nyolc közé kerülését.
A B csoport legveszélyesebb tagját, Svédországot mindenképpen elkerüli az együttesünk – igaz, már Skandináviában sem kell tartania a skandinávoktól.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2015. 12. 11.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
