Még senki nem készített felmérést, hogy vajon a 6:3-ról hány magyarnak jut eszébe egy teniszmérkőzés, de a végeredmény borítékolható: elenyészően kevés lehet azoknak a honpolgároknak a száma, akiknek ne az Aranycsapat londoni diadala jutna eszébe. Puskásék éppen 71 éve, 1953. november 25-én győzedelmeskedtek a Wembley-ben Anglia válogatottja ellen.
Az Aranycsapat „arany időszaka” 1950-től 1956-ig tartott. A „mágikus magyaroknak” is hívott nemzeti tizenegy irányítását Sebes Gusztáv 1949 áprilisában vette át. A szövetségi kapitány április 10-én a csehszlovákok ellen egy vereséggel debütált. A Sebes által vezetett Aranycsapat ezután 1950-ben az osztrákoktól, 1952-ben pedig Moszkva válogatottjától szenvedett vereséget.
Az 1952-es helsinki olimpián aztán diadal diadalt követett, Puskásék végül aranyéremmel térhettek haza a finn fővárosból. Sebes még a nyári ötkarikás játékok ideje alatt tárgyalt az angolokkal és lekötött egy barátságos mérkőzést a Wembley-ben.
A szövetségi kapitány magánakcióját a magyar pártvezetés nem nézte jó szemmel. Rákosi Mátyás raportra hívta Sebest, és alapos fejmosásában részesítette, majd ezzel a lakonikus és vészjósló mondattal zárta a találkozót: „Hát jó lesz vigyázni!”
Rákosi talán arra gondolhatott, hogy az angolokat, akik 1872-ben játszották az első hivatalos válogatott mérkőzésüket Skócia ellen, külföldi, pontosabban a szigetcsoporton kívüli csapat még soha nem verte meg otthonukban (a skótok azért többször diadalmaskodtak). A pártvezér foghatta a fejét, ugyanis az angolok az „évszázad mérkőzéseként” kezdték meghirdetni a szenzációsnak ígérkező csatát a londoni Wembley Stadionban.
Az Aranycsapat 1953-ra Európa favoritjává vált és az 1954-es világbajnokság egyik legnagyobb esélyesének tartották, így egy magyar bukás az „angol oroszlánok” hazájában minden bizonnyal kínos lett volna a pártvezetés számára.
Sebes nem is vette félvállról a dolgot. Kiutazott Angliába, kért három labdát az angol szövetségtől, majd fiaival a Vasas-pályán készült fel a nagy megmérettetésre, mert a népligeti futballpálya (akkor nem Angyalföldön volt) hasonlított a legjobban a Wembley-re. Sebes Gusztáv még azt is elérte, hogy a pályát széltében és hosszanti irányban is megtoldják öt-öt méterrel, hogy a fiúk már itthon úgy érezzék, mintha Londonban játszanának.
A meccs előtt tíz nappal indult útnak a csapat. London előtt még megálltak Párizsban, ahol egy edzőmérkőzés keretében porrá zúzták a Club Olympique Billancourt-Renault csapatát, 13 gólt varrva annak hálójába.
Az Aranycsapat 1953-ban: Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkúti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai II László, guggol: Lantos Mihály, Puskás Ferenc, Grosics Gyula (Kép forrása: Fortepan/ Erky-Nagy Tibor)
Miután az Aranycsapat megérkezett Londonba, az angolok csak egyszer engedték be őket a Wembley-be, akkor is csak civilben. Bár Sebes fiai nem edzhettek egy percet sem a híres stadionban, a mester mindent megtett azért, hogy a fiúk otthon érezzék magukat. A szó szerint ködös Albion fővárosában ugyanis talált egy csehszlovák éttermet magyar szakáccsal, így nem kellett aggódni, hogy az angol konyha esetleg negatív irányban befolyásolja a magyar csapat teljesítményét.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
