Már a rendőröktől jön a kamerás bírság

Már a rendőröktől jön a kamerás bírság

Nem szab már ki közigazgatási bírságot a legtöbb érintett budapesti kerület azokban az esetekben, ahol korábban kizárólag kamerafelvételek alapján, a közterület-felügyelő távollétében büntették meg a szabályszegő az autósokat – tudta meg a Magyar Nemzet.

Eddig egységesen 50 ezer forintra bírságolták azokat, akik nem tartották be a kötelező haladási irányt. Ők az elmúlt hetekig azt hihették, hogy jobban járnak a kerületi közterület-felügyeletek által kiszabott drasztikus büntetés befizetésével, különben rendőrség elé viszik őket. Végül így is történik, miután Pintér Sándor belügyminiszter a közelmúltban „tájékoztatást” adott a polgármestereknek és a jegyzőknek, hogy a közterület-felügyelő csak a helyszínen, azaz személyesen szabhat ki közigazgatási bírságot, ráadásul az autó szélvédőjén vagy egyéb jól látható helyen értesítést kell elhelyeznie. Világos, hogy e két feltétel – csak a forgalomfigyelő kamerákra alapozva – nem teljesülhet.

Így – bár Pintér Sándor levele nem számít jogforrásnak – a kérdéseinkre válaszoló önkormányzatok szinte kivétel nélkül jelezték: immár automatikusan a rendőrségre, bizonyítékként továbbítják a felvételeket, s azok alapján a hatóság folytatja le a közigazgatási eljárást. Ennek végén a büntetési tétel nem változott, továbbra is 50 ezer forint, a különbség csak annyi, hogy az egy-egy városrészben évente beszedett akár több száz milliós bevétel az államkasszát gyarapítja. Az ügyet még Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester robbantotta ki márciusban, amikor arra buzdította a csak kamerafelvételek alapján megbírságoltakat, hogy ne fizessenek.

http://mno.hu/

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön pedig arra kérte a fővárosi kormányhivatalt, hogy az érintett kerületek ügyében indítson vizsgálatot, és szüntesse meg a törvénytelen állapotokat.

Az egyik legkritikusabb helyszín a III. kerületi Szépvölgyi út–Bécsi út kereszteződése volt, ahol a főváros végül le is szereltette a szerintük engedély nélkül felszerelt kamerát. Elsőként Óbuda-Békásmegyer önkormányzata jelezte: a belügyminiszter levelét tudomásul vették, és annak megfelelően járnak el. Bús Balázs fideszes polgármester azt közölte, hogy kérésére a kerületi közterület-felügyelet március 31-én felfüggesztette a bírságok kiszabását, s az azóta keletkezett felvételek alapján senkit nem büntettek meg.

Hírdetés

Gellért Lajos, a szocialista vezetésű XIII. kerület sajtóreferense érdeklődésünkre most elmondta: a vita kirobbanása után ők szintén áprilistól önként döntöttek úgy, a kerületi rendőrkapitányságnak küldik meg a kamerák adatait.

Hajdu László (DK), a XV. kerület polgármestere azt mondta: náluk csak a forgalmas Szentmihályi úton van egy kamera. – Egyetértek a belügyminiszterrel, csakhogy a jogszabályok mást tartalmaznak. Tudom, hogy sok embert büntettek meg 50 ezer forintra, s ebből az önkormányzatnak tavaly ősz óta százmilliós bevétele származott, de most már mi is a rendőrkapitánysághoz továbbítjuk az ügyeket – mondta Hajdu László. Úgy véli, korábban sok vétlent is megbüntettek, s ő is aránytalannak találja az egységesen 50 ezer forintos büntetést. Hozzátette, a törvények, a jogszabályok módosítására, észszerűsítésére van szükség.

http://mno.hu/

Ugyancsak emellett kardoskodik Hutiray Gyula, Erzsébetváros fideszes alpolgármestere is. Szerinte is méltánytalan a magas bírság, nem mellékesen pedig rendet kellene vágni, mert éppen a hatályos törvények, a három minisztérium által is kiadott rendeletek „ütik egymást”. Megjegyezte: már ők sem bírságolnak, de azt a XXI. században furcsának tartja, hogy élőerőt alkalmazzanak a modern technika helyett: az alpolgármester szerint a notórius szabályszegőket nem bírságolni kell, hanem bevonni a jogosítványukat.

– Az önkormányzati rendészet a közlekedés biztonságának javítása érdekében az észlelt szabálysértéseket a rendőrségnek küldi meg – válaszolták kérdéseinkre a kormánypárti vezetésű Újpesten. Az önkormányzat adatai szerint a IV. kerületben tavaly hárman haltak meg, és harminchatan súlyosan megsérültek közlekedési balesetben. – Összesen 13 százalékkal több személyi sérüléssel járó baleset volt 2016-ban, mint az azt megelőző évben – írták.

Sajnálatos, hogy lapunk a két legnagyobb mennyiségű kamerás bírságot kiszabó városrészt, a VIII. és a XII. kerületet sem érte el, pedig együtt csaknem egymilliárd forintos bevételt kaptak a szabályszegőktől.

Két másik kormánypárti vezetésű kerületben, Terézvárosban és Bel-Budán azonban egy fillért sem szedtek be ilyen módon. Hassay Zsófia, a VI. kerület polgármestere ugyanakkor felvetett egy újabb jogi kérdést, vagyis: mi lesz az elmúlt években tízezrével megbírságoltakkal? Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere szerint a fokozatosság elvét kellene alkalmazni a bírságoknál, de a legfontosabb közérdeknek azt nevezte, hogy a közlekedők tartsák be a szabályokat.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.05.20.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »