807 éve, 1214. április 25-én született IX. Lajos, az egyetlen szentté avatott francia uralkodó, a keresztény lovagkirály eszményképe. Alattvalói már életében szentként tisztelték, s VIII. Bonifác pápa 1297-ben hivatalosan is a szentek sorába emelte az Egyiptomba két keresztes hadjáratot is vezető uralkodót.
VIII. (Oroszlán) Lajos és Kasztíliai Blanka fia, a Capeting-dinasztia sarja a Párizs közeli Poissy kastélyában látta meg a napvilágot. Keresztény szellemben nevelték, latin nyelvre, retorikára, harcművészetre és kormányzásra is oktatták. Mindössze 12 éves volt, amikor apja 1226. november 8-án bekövetkezett halálakor megörökölte a francia trónt. A gyermek királyt november 29-én Reimsben megkoronázták, de az ország ügyeit régensként anyja, Kasztíliai Blanka intézte. 1234 májusában Lajos politikai okokból feleségül vette a tizenhárom éves Provence-i Margitot, a csak hat évvel később beteljesedő házasságból 11 gyermek született.
Lajos önálló uralkodásának kezdete ugyancsak 1234-re tehető, ekkor került ki anyja felügyelete alól. A királyság megszilárdítása érdekében folytatta a lázadó főurak és az angolok elleni harcokat. 1244-ben maláriát kapott, s megfogadta, hogy gyógyulása esetén hadjáratot vezet a Szentföldre. Az 1248-ban indított hetedik keresztes hadjárat során bevette az egyiptomi Damiettát, de El-Manszúra mellett megsemmisítő vereséget szenvedett, a fogságból csak hatalmas, Franciaország éves bevételének egyharmadát kitevő váltságdíj ellenében szabadult. A király ezután még a Szentföldön maradt, a szíriai keresztény városok megerősítésén munkálkodott, s renoméját némileg helyreállítva 1254-ben tért haza.
Kudarcáért az országában elharapózott, Istennek nem tetsző dolgokat okolta, ezért átfogó reformokba kezdett. 1254-ben kiadta a Grande ordonnance-t (Nagy rendelet), amit a következő két évben újabb és újabb parancslevelek követtek. Lajos megreformálta az igazságszolgáltatást, királyi biztosokat nevezett ki, és megteremtette a parlament intézményének alapjait. Szigorú büntetéseket szabott ki a prostitúcióra, fellépett a szerencsejátékok és az uzsora ellen, felülvizsgáltatta a peres ügyeket és a jogtalanul birtokukat vagy jogaikat vesztetteket kárpótolta.
Rangra való tekintet nélkül személyesen is ítélkezett alattvalói ügyeiben. Korlátozta a főurak hatalmát, betiltotta a tartományurak magánháborúit és az istenítéleti párbajokat. 1259-ben békeszerződést írt alá a jelentős franciaországi birtokokkal rendelkező III. Henrik angol királlyal, aki Lajost hűbérurának ismerte el. 1263-as pénzreformjával stabilizálta a pénzt, kötelezővé tette a királyi érmék használatát, 1266-ban bevezette a sokáig használt, értékálló tours-i garast.
Jelentős összegeket fordított a kultúra felvirágoztatására. Párizsi palotája területén megépíttette a Sainte-Chapelle-t, a gótikus építészet gyöngyszemét, hogy méltó helyen tartsák a II. Baldvin konstantinápolyi latin császártól hatalmas summáért megvásárolt, Krisztusnak tulajdonított töviskoszorút és a Szent Kereszt egy darabját. Támogatta gyóntatóját, Robert de Sorbont a róla elnevezett párizsi egyetem, a Sorbonne megalapításában, az ő biztatására született az első nagy enciklopédia, a Speculum maius.
Uralkodása alatt Franciaország kulturális, gazdasági és politikai téren is virágkorát élte, a keresztény lovagkirály eszményképének tartott uralkodót az egész nyugati keresztény világban tisztelet övezte. Első volt az egyenlők között, Európa uralkodói többször kérték közbenjárását vitás ügyeik rendezésére.
IX. Lajos halála Tuniszban
IX. Lajos 1270-ben hatvanezer fős sereg élén indult második keresztes hadjáratára. A júniusban, a legnagyobb hőség idején partra szálló lovagok elfoglalták Karthágót, majd ostrom alá vették Tuniszt, de a táborban járvány tört ki. Maga Lajos is megbetegedett, s 1270. augusztus 25-én – feltehetően vérhasban – meghalt, utolsó szava a legenda szerint „Jeruzsálem” volt. Belső szerveinek egy részét a helyszínen eltemették, urnába zárt szívét a palermói Monreale katedrálisban őrzik. Holttestéről – a korabeli higiéniai követelményeknek megfelelően – a mos teutonicus temetkezési szokás szerint főzéssel eltávolították a húst, s csak csontjait szállították vissza Párizsba, ahol a Saint Denis székesegyházban temették el. Aranyozott sárgaréz sírkövét a francia vallásháborúk idején beolvasztották, földi maradványait eltüntették, csupán egy ujja menekült meg.
A mélységesen hívő, szigorú erkölcsű uralkodó karitatív intézményeket (így Párizsban vakkórházat) alapított, bőkezű adományokkal segítette a rászorulókat. Palotájában naponta száz szegény embernek adtak ételt, gyakran személyesen szolgálta ki „vendégeit”. Alattvalói már életében szentként tisztelték, s VIII. Bonifác pápa 1297-ben hivatalosan is a szentek sorába emelte. Ő lett a francia monarchia, a francia katonák, a gomböntők, a harmadik rendi ferencesek, a kőfaragók, a szobrászok és a márványcsiszolók védőszentje, ünnepét augusztus 25-én tartják.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »