Karácsony elmúltával, az újév közeledtével lassan megfogalmazódnak az iránymutatások 2019-re, vagy éppen a különböző pártok és véleményformálók értékelik a 2018-as évet. Mostanság ugyan mindenki a balliberális oldal műhisztijével van elfoglalva, erről beszélnek, amiképpen ripacskodva csinálnak magukból bohócot. Engem azonban ez már kissé fáraszt. Persze jelentőségüknek megfelelően kell velük foglalkozni, de csak amennyit érdemelnek.
Ez a cikk azonban nem a reakcióról, nem a valami elleni állásfoglalásról, hanem a valamiért való kiállásról fog szólni.
A mi Európánkról.
Már csak azért is, mert nem árt észben tartani, a következő év májusában európai parlamenti választásokat tartanak, melynek ugyan még nem kezdődött el a kampánya, de fontosságát tekintve nagyon is időszerű néhány gondolatot közölni elébe.
A jobboldalon, a nemzetben gondolkodók táborában gyakran felmerül egy nagyon mély kritika az Európai Unióval szemben. A Mi Hazánk Mozgalom által felvetett 20 pontos társadalmi vitában is külön fejezetet szentelt neki a párt. Bárhogyan is lesz, jelen formájában fennmarad-e az EU, tagok leszünk-e a jövőben vagy sem, minden bizonnyal borítékolható, ezek tekintetében földindulásszerű változás nem fog történni jövő májusig. Nagy változásra – reményeink szerint – viszont nagyon is van esély abba az irányba, kikből fog felállni a következő ciklus. Tehát, mely pártok és milyen számban küldenek Brüsszelbe képviselőket.
Ha gyökereket érintő reformra szorul az EU, és márpedig szorul, az csak ott kezdődhet el, hogy a nemzeti pártok veszik át a többséget a nemzetközi baloldaltól és a neoliberálisoktól.
Gyakran beszélnek Európáról a pártok, a közbeszéd tárgyát képezi, mindenkinek megvan a saját „Európa-politikája”, de vajon van-e ezek mögött érvényes tartalom? Azt gondolom, az teljesen nyilvánvaló, az Európa-idea és az Európai Unió ma nem azonos fogalmak. Számunkra csak és kizárólag előbbinek van értéke és jelentősége, ezért politizálunk.
Ez év májusában volt egy nyilvános vitám Puzsér Róberttel, aki nekem szegezte a kérdést; mi a magyarság útja, Kelet vagy Nyugat? Én akkor azt feleltem, Nyugat. Ebben ott és akkor mindketten egyetértettünk, azonban nem vagyok benne biztos, ugyanazt értettük-e alatta…
Európa csupán másodlagosan földrajzi fogalom, ahogy a Nyugat sem elsősorban gazdasági vagy technikai tényezők magas fokú reprezentációja. Ennél jóval több. A görög-római civilizáció, az antik világ, a hellén kultúra mind-mind olyan kulturális alapkövek, melyek elmélyülésével Európa el tudott indulni azon a prométeuszi úton, mellyel fáklyaként mutatott irányt a világnak. Jézus Krisztus tanítása pedig nem eltörölte, hanem beteljesítette, s Európa integratívan továbbvitte azt a kincset, mely egyedülálló az emberiség történelmében. Ekképpen vált igazzá Padányi Viktor azon gondolata, miszerint Európának nem pusztán vonása, de fogalomalkotó lényege a kereszténység.
A liberális utópia híveitől nap mint nap halljuk harsogni a diverzitás fontosságát, de nekünk erre a sokszínűségre nincs szükségünk. Ugyanis megvan a sajátunk. Mi, európaiak oly’ sokan vagyunk és sokfélék, de mindannyian egymás testvérei; nyugatról eltekintve keletre, Lisszabontól Szentpétervárig, a messzi északról le délig, Oslotól Athénig olyan világnak a nyomai tárulkoznak elénk, mely párját ritkítja a világtörténelemben.
Ide kívánkozik viszont egy nagyon fontos és érvényes intelem. Először vagyunk magyarok, s csak azután európaiak. A kettő egymás nélkül és a helyes sorrendet felcserélve nem is igazán értelmezhető. Ebből következik, közös európaiságra hivatkozva nem szabad és tilos elfelejtenünk Trianon következményeit és az elszakított területeken élő magyarságot. Minden körülmények között támogatnunk kell őket. Az egyik legfontosabb aktuális célkitűzés a székely autonómia kiívása, és itt rögtön az ember ajkára tolul Dél-Tirol példája, mint az Európai Unió területén jól működő autonómia.
Amit le kell szögeznünk, és meg kell érteniük a környező nemzeteknek is: attól nem sérül nemzeti identitásuk, ha a magyarságban partnert, és nem ellenséget látnak. Ez kell hogy legyen a jövő útja, akár a Visegrádi Négyek útja is, mely jelen pillanatban több európaiságot tartalmaz, mint maga az Unió, ezért nagyon is adekvát gondolat ezen együttműködési rendszer bővítése.
Visszakanyarodván viszont az Európa-ideát alkotó kulturális maghoz, melyből kisarjadt évszázadok során Európa, mégis büszkén mondhatjuk: ennek mi, magyarok, nemcsak részei, de zászlóshajói is voltunk.
Arany János írja a Széchenyi emlékezete c. versében:
A nemzet él, a nemzet összeretten,
Átfut szivén a nemlét iszonya;
Szól újra: és ím lélek űl a szemben;
Rózsát az arcra élet színe fest;
Harmadszor is szól: s büszke gerjelemben
Munkálni, hatni, küzdni vágy a test.
Küzdjünk tehát mi is Európáért, és ha valaki azt a kérdést szegezi nekünk, nem túl idealisztikus ez a kép, amit én festek, vagy, hogy ennek nem sok köze a valósághoz jelenleg? Lehetséges. De az ideák nem is arra valók, hogy a reálpolitikához igazodjanak. Ezt viszont reálpolitikává tenni éppen a mi feladatunk, ezért pedig tehetünk is a következő esztendőben.
Például azzal, hogy a jelenlegi formájában még létező Európai Unió parlamentjébe olyan döntéshozókat küldünk, akik az Európa-gyilkos multikulturalizmus helyett a nemzetek Európáját képviselik és akarják.
Egyre erőteljesebben képződik meg a harmadik út, tehát sem a pragmatikus okokból, reálpolitikára hivatkozva akár az iszlám hódítás előtt is hajbókoló (lásd Orbán hajlongását Erdogan előtt) Fideszt, de a totális nemzetárulást elkövetni akaró nemzetközi baloldal hazai letéteményeseit sem választhatjuk. A mi utunk az értékelvű, hiteles nemzeti út. Ez pedig ma a Mi Hazánk Mozgalom, melyet legutóbb a Nézőpont Intézet a biztos pártválasztók körében 3%-ra mért, az eddigi évek EP-választásainak adatait figyelembe véve, ez egy mandátummal már mindenképpen kecsegtet. Pedig a kampány még el sem kezdődött! Azonban meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy ez a szám növekedjen.
Tanulságos azonban – ebben a tekintetben is – a Jobbik példáját elővennünk, hiszen ők nem tudtak több ciklus alatt szerves részei lenni egyetlen frakciónak sem. Nem is csoda, Nyugat-Európában a radikális jobboldali pártok finoman szólva idegenkedve fogadták Vona Gábor iszlámbarát megnyilatkozásait. Ez a veszély viszont nemhogy nem áll fent a Mi Hazánk esetében, de elég rápillantanunk Toroczkai László ásotthalmi határvédő tevékenységére, de a legutóbb benyújtott és elfogadott, a Mi Hazánk burkaviselést tiltó törvényjavaslatra is.
Donald Trump jelszava volt kampányában a Make America great again, erre akkor mi, jobboldali patrióták Európa-szerte vágjuk rá, Make Europe great again!
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
