Magyarságunk történelmének egy szelete elevenedett meg Csiliznyáradon az államalapítás ünnepén – VIDEÓ

Magyarságunk történelmének egy szelete elevenedett meg Csiliznyáradon az államalapítás ünnepén – VIDEÓ

Az előző évekhez hasonlóan, idén is egy nagyszabású Szent István-napi ünnepséggel készültek Csiliznyárad községben. Ezúttal a 2018-ban bemutatott nagysikerű Trianon című rockoperából adtak elő részleteket a szerzők, Koltay Gergely és Koltay Gábor engedélyével a csiliznyáradi és csilizközi tehetségek.

A Trianon című zenés, történelmi játékot először 2018-ban mutatták be Koltay Gábor rendezésében Magyarország legszebb szabadtéri színpadán, a Hősök tere övezte szoborcsoport előtt felépített díszletrendszerben.

Hírdetés

A darab nem csupán az 1920-as békeszerződésről szól, hanem arról is, hogy miként próbálta feldolgozni a magyar társadalom a békekötés következményeit az elmúlt csaknem 100 évben.

Ladacsi László, a darab rendezője tehát nagy fába vágta a fejszéjét, de úgy érzi, hogy a sok munka és erőfeszítés meghozta gyümölcsét, és a végeredményre méltán lehetnek büszkék.

A darab hatalmas sikert aratott a közönség körében. Csiliznyárad bebizonyította, hogy összefogással egy kicsiny közösség is képes elérni azt, hogy a sok történelmi viszontagság ellenére úgy érezzük, még mindig csodálatos érzés magyarnak lenni.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »