Magyarországra szabott jogszabályt fogadtak el az EU-ban

Magyarországra szabott jogszabályt fogadtak el az EU-ban

Új jogszabályt kell készíteni az EU-ban, amelynek révén a jogállamiságot megsértő kormányokat büntethetik. Erről született döntés az Európai Parlamentben, ahol Lengyelország mellett Magyarországot említették, mint az alapvető jogokat gyakran megsértő tagállamot. A vitában Budapestet és Varsót a szélsőjobb vette védelmébe.

Az Európai Parlament évente ellenőriztetné egy független szakértői bizottsággal, hogy a tagállamok betartják-e a demokratikus normákat. Ha egy tagállam megsérti a jogállamiságot és az uniós alapértékeket, akkor az EU kormányának is nevezett Európai Bizottságnak eljárást kellene indítania ellene. „Ha az Európai Unió tagjává akar válni egy állam, akkor nagyon magas követelményeknek kell megfelelnie. Ugyanakkor akik már benne vannak az Európai Unióban, azokat nem igazán tudjuk rábírni arra, hogy tovább erősítsék ezt a területet” – fogalmazott Sophia in’t Veld, a Liberálisok európai parlamenti képviselője.

Hírdetés

A parlamenti vitában Magyarország és az orbáni politikát követő Lengyelország volt a fekete bárány. A két ország pártjára jórészt szélsőjobboldali politikusok álltak. „A magyarok és a lengyelek elutasítják az önök gyámkodását, ugyanakkor persze Törökország kedves az önök szívének. Ez tulajdonképpen az emberek történelmi gyökereinek megsértése. Önök nem veszik figyelembe az embereket, népeket, én azt gondolom, hogyha ez megvalósul, akkor az nagyon aggasztó és nyugtalanító lesz. De ha ez a javaslat a szemétkosárban köt ki, az annál jobb” – reagált Myléne Troszczynski lengyel EP-képviselő.

Az egy éve hivatalban lévő lengyel kormány ellen az Európai Bizottság már eljárást indított. A baloldal hasonló lépésre számít Magyarország esetében is. „Az Európai Unió Bizottsága beindított egy jogállamisági vizsgálatot a lengyel kormány ellen. Ez jó, de Magyarországgal szemben eddig nem volt ugyanilyen határozott az Európai Bizottság és ez nem jó. Úgy tűnik, hogy néppárti barátai a magyar kormányt megvédik. A független szakértők, az objektív kritériumok és az Európai Bizottság, mint a szerződések őrének automatikus fellépése megfelelő megközelítés. A pártpolitikát ebben az alapvető kérdésben nem szabad figyelembe venni” – mondta Sylvia-Yvonne Kaufmann, a Szociáldemokraták EP-képviselője.

Kettős mércét emlegetett a fideszes Gál Kinga is, de más nézőpontból. „Ugyanúgy nem került jogsértés megállapításra 2006-ban, éppen tíz éve, amikor Budapesten békésen ünneplő tömegekkel szemben követtek el atrocitást, brutális erőszakot bizonyítottan az akkori szocialista kormány emberei. Akkor az uniós döntéshozók nem aggódtak a magyar jogállam állapota miatt. Ezzel ellentétben azóta sokszor jogállamisági hadjáratra kerül sor, ha a politikai érdek éppen úgy kívánja és lehet igaztalanul Magyarországot támadni, miközben egyetlen konkrét jogsértést sem tudnak felmutatni” – mondta Gál Kinga, fideszes EP-képviselő.

A javaslatot nagy többséggel, a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt képviselőinek szavazatával fogadták el. A független szakértői bizottság működéséről szóló törvényjavaslatot az Európai Bizottság dolgozza ki jövő szeptemberre.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »