Az orosz történetírás által Nagy Honvédő Háborúnak nevezett második világháborúban több alkalommal is előfordult, hogy a szovjet Vörös Hadsereg egy vagy több katonája számbéli hátránya ellenére nagy számú ellenséget likvidált, sokszor látszólag reménytelen helyzetben. Dmitrij Romanovics Ovcsarenko története ezek közül is kiemelkedik. Propagandacélból vélhetően jelentősen „kiszínezték” tettei leírását, azonban kitüntetése bizonyítja, nem tekinthető teljes mértékben fikciónak.
Ovcsarenko első pillantásra átlagos szovjet katonának tűnhetett. Asztaloscsaládba született 1919-ben a mai Ukrajna területén, a Harkov városához közeli Ovcsarovo nevű faluban. Az elemi iskola öt osztályának elvégzése után a helyi kolhozban állt munkába. Mark Koloszov orosz író „Emberek és tettek” című könyvében így ír a későbbi katonáról:
„Ahogy felcseperedett, apja megtanította a fejszével bánni. A hosszú őszi estéken és a téli hidegben Gyimka különféle történeteket hallgatott a fejszéről. Egyszer az egész falu fejszét ragadott. Erősen sértegette őket a német császár hadserege. Egész életében emlékezett a népharag e történetére.”
Ovcsarenko korán megtanulta halálos fegyverként tisztelni a fejszét. Amikor a háború első heteiben híres lett tettéről, megkapta a Szovjetunió Hőse érdemrendet, a legmagasabb katonai elismerést. Korábban sosem látott cselekedetéért kapta az arany csillag alakú kitüntetést. A hivatalos információk szerint lőfegyver nélkül megölt több, mint 20 ellenséges katonát.
A gépesített egységben szolgáló Ovcsarenko 1941 júliusára már meg is sebesült. Egy alkalommal lőszer szállításával bízták meg az Ukrajna déli részén található Peszec falunál. Fegyverzete a „háromvonalasnak” (egy régi orosz mértékegységgel kifejezve a fegyver űrmérete, azaz 7,62 milliméter) nevezett Moszin-Nagant típusú hadipuskából és egy fejszéből és kézigránátokból állt. Az 1941. nyári gyors német előretörés miatt gyakorlatilag bárhol harcban találhatták magukat az egység tagjai.
Az úton Ovcsarenko egyszer csak 50 német katonával találta magát szemben. Meglepettségét kihasználva elvették puskáját, majd megkísérelték kihallgatni, egy valamivel azonban nem számoltak: az Ovcsarenko által hajtott lovaskocsin heverő fejszével, amelynek használatára már gyermekkorában elkezdte oktatni édesapja.
Ovcsarenko gyorsan felkapta a fejszét, és a leírás szerint ugyanazzal a mozdulattal levágta az őt faggató tiszt fejét. Ezután az ellenség járművei közé hajított három kézigránátot, 21 embert megölve. A németek ekkor pánikszerűen menekülőre fogták. Ovcsarenko nem elégédett meg azonban ennyivel: egy menekülő tiszt után eredt, és neki is fejét vette. Két tisztjük ilyen brutális elvesztése teljességgel demoralizálta a német katonákat – ilyen helyzetre aligha számíthattak. A szovjet katona az elesett ellenségektől elvette a náluk lévő térképeket, dokumentumokat, és fegyvereket, majd egységéhez vitte őket. Eleinte nem hittek neki saját bajtársai sem, a helyszínen eléjük táruló látvány azonban őket is sokkolta.
A szovjet és később az orosz közéletben többször is megkérdőjeleződött már Ovcsarenko történetének némely eleme. Ezek közé tartozik a pontos helyszín és az esetnél jelen lévő német katonák valódi száma is. Sokak szerint lényegesen kevesebb, körülbelül 30 emberrel állhatott szemben a katona. Több történész szerint Ovcsarenko ugyan ölhetett a fejszével, a lefejezések azonban már igen valószerűtlennek tűnnek.
A kitüntetés ténye ellenben mindenképpen bizonyítja, hogy a lovaskocsit hajtó szovjet katona – valamilyen módon – nagy számú ellenséggel végzett. Az érdemrendet kísérő dokumentumot Dmitrij Rjabisev altábornagy és Leonyid Kornyijc, a Katonai Tanács tagja látta el aláírásával. A témát kutató Jurij Mjelkonov orosz történész-újságíró megkísérelt az eset résztvevőinek nyomára bukkanni, azonban mint kiderült, Ovcsarenko 1945 januárjában Magyarországon, az összesen hétszer gazdát cserélő Fejér megyei Seregélyesnél folyó harcokban megsebesült, és január 28-án belehalt sérüléseibe. Bármi is a kitüntetéssel járó akciója mögött rejlő pontos igazság, Dmitrij Romanovics Ovcsarenko az orosz történetírásban mindig „a fejszés katonaként” fog megmaradni.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
