Magyarország végleg szakított a neoliberális gazdaságpolitikával

Magyarország végleg szakított a neoliberális gazdaságpolitikával

A nagy kérdés az, hogy tudunk-e olyan közgazdaságtani keretrendszert építeni, amely közérthető, és amelynek céljai társadalmi konszenzuson alapulnak – véli György László, a Századvég vezető közgazdásza.

A 2008-as gazdasági válság a közgazdaságtan válságává is vált. Ennek hatására a csalódott manchesteri közgazdászhallgatók elégedetlenségüket nyilvánították ki a dogmatikus képzéssel szemben, és lepontozták kurzusaikat az országos felméréseken. Miután önképzőkört indítottak, hogy megismerkedhessenek a különböző közgazdasági iskolákkal, könyvet írtak Ökonokrácia címmel: ebben úgy vélik, hogy 2008 rámutatott a közgazdaságtan súlyos válságára, amely annak a következménye, hogy a közgazdaságtan ideológiává vált saját nyelvvel, szabályokkal, intézményekkel és „papsággal”. Erre utalhatott Paul Romer, a Világbank furcsa körülmények között lemondott vezető közgazdásza is, aki szerint a makroökonómiában a valóság utáni modellek korát éljük, a tudományterület visszafelé halad.

A neoliberális dogmák túlélték a válságot, ezért 2017 decemberében egyetemi oktatók és hallgatók közösen szegezték ki vitapontjaikat a London School of Economics ajtajára a főáramú közgazdaságtan reformjának céljával. Szerintük az akadémiai közgazdaságtan cserben hagyta a gazdaságpolitikát korunk fő kihívásainak megoldásában.

A közgazdaságtan kudarcának több oka is lehet. Az egyik legfontosabb ezek közül az a paradox helyzet, hogy a neoliberális ideológiát valló, piacpárti közgazdászok eladták ideológiájuk népszerűsítésének ötletét a legerősebb gazdasági szereplőknek, akik – levetve magukról az állami szabályozás béklyóit – tovább tudták erősíteni pozícióikat, és lényegében felszámolták a szabad versenyhez szükséges összes feltételt. Így sikerült a piacpárti közgazdászoknak a nagyvállalatok támogatásával önellentmondásba keveredni saját hitrendszerükkel.

A Friedrich Hayek vezette Mont Pelerin Társaság a nagyvállalati szereplők körében azzal népszerűsítette magát, hogy minden vállalatnak be kell ruháznia a változást hozó ideák gyártásába, hiszen ezek az ideák szakpolitikai termékekké válnak végül. A General Motorstól az üzletember An­thony Fisherig számos szereplő ruházott be annak az érvnek a terjesztésébe, hogy a piac a legjobb, miközben a 18–19. századi elődök még azt gondolták, hogy a piac a legkisebb rossz, ha az állam tudja biztosítani a tökéletes versenyfeltételeket.

Ez az ideológia alapozta meg, hogy Magyarország már a rendszerváltás előtt élen járjon a piaci reformokban,

így például elsők között fordult hitelért nemzetközi szervezetekhez, és a piacgazdaság intézményrendszerét is térségbeli vetélytársainál gyorsabban építette ki. Az elméletek egyensúlyának felborulása a munka és a tőke, a külföldi és a hazai tulajdon, illetve a közpénzügyek területén is egyensúlytalansághoz vezetett. A privatizáció, a dereguláció és a liberalizáció Magyarországon is ugyanúgy a tőkeerős nagyvállalatokat szolgálta, mint a neoliberalizmus szülőországaiban, azzal a különbséggel, hogy Magyarországon itt még kevésbé hazai vállalatokról volt szó. A hazai ipar összeomlott, az ország elvesztette külső és belső piacait, a munkahelyek 30 százaléka megszűnt az 1990-es években. Ezzel az ideológiával ment szembe a 2010 utáni gazdaságpolitika az egyensúlyteremtés céljával. A törekvéseket kezdetben a fentebbi okok miatt érthető értetlenség fogadta, de mára a helyzet sokat változott.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »