Megjelent Zimányi Ágnes: Az Egyházról Magyarországon. XIII. Leó pápa működésének (1878–1903) néhány magyar vonatkozása. Enciklikák, beszédek, levelek című kötete, melyről Tóth Tamás egyháztörténész, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára írt recenziót, melyet az alábbiakban közreadunk.
XIII. Leó (Vincenzo Gioacchino Pecci, 1878–1903) pápasága a kevésbé ismert pontifikátusok közé tartozik, talán azért is, mivel egyébként egyáltalán nem rövid, negyedszázados hivatali ideje két jól ismert történelemformáló egyéniség, Boldog IX. Piusz (1846–1878) és Szent X. Piusz (1903–1914) közé ékelődik. Neve a közvélemény, de nem ritkán még a 19–20. század történetével foglalkozó szakemberek előtt is inkább csak a Rerum novarum kezdetű szociális enciklika (1891), esetleg a Vatikáni Titkos Levéltár (mai nevén Vatikáni Apostoli Levéltár) 1881-es megnyitása kapcsán ismert, pedig teológiai műveltsége, egyházpolitikája, előremutató intézkedései miatt a nagy egyházfők között kell említenünk őt is.
Egy egyre inkább szekularizálódó, a keresztény értékekkel szakítani akaró világban kellett az Egyház értékeit és jogait védelmeznie. Az ő idejére esik a német Kulturkampf éppúgy, mint a francia nyíltan egyházellenes törvényalkotás időszaka. A szociális- és munkakérdésben korszakalkotó útmutatást adott ki, enciklikáiban a híveket a hit szerinti életre buzdította, de ő karolta fel a biblikus tudományokat, ő reformálta meg a bencés és ferences közösségeket, közel kétszázötven püspökséget alapított, támogatta a missziókat, egyben különös figyelmet fordított a keleti egyházak felé. Huszonöt év alatt az Egyház igazi világegyházzá lett. Tudományos elkötelezettségének egyik bizonyítéka, hogy megalapítja az Aquinói Szent Tamás Akadémiát. Sajnos az ún. római kérdésben elődjéhez hasonlóan ő sem járt sikerrel: miután 1870-ben megszűnt az Egyházi Állam, a pápai szuverenitás kérdését csak 1929-ben sikerül majd megoldani, amikor létrejön Vatikánváros Állam.
Örvendetes, hogy az utóbbi években egyre többen foglalkoznak munkásságával. Gájer László például a vallásszabadság kontextusában vizsgálta XIII. Leó pápaságát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen beadott disszertációjában. Megemlíthetjük még – a teljesség igénye nélkül – Beran Ferenc erkölcsteológus, Klestenitz Tibor történész vagy Kránitz Mihály teológus tanulmányait.
A most megjelent kötet azt tűzte ki célul, hogy releváns források magyar nyelvű közlésén keresztül bemutassa Magyarország és XIII. Leó kapcsolatát. Ebből három forrás pápai körlevél, azaz enciklika: A Quod multum diuque (Amit hőn s régen óhajtottunk) 1886-ban Buda visszafoglalásának kétszázadik évfordulója alkalmából született, a Constanti Hungarorum (Az Egyházról Magyarországon) körlevelet 1893-ban a magyar püspökökhöz és méltóságviselőkhöz intézte a Szentatya, míg az Insignes Deo aeterno (Az örökkévaló Isten tiszteletére) a magyar millennium alkalmából született 1896-ban. A három enciklikát több olyan dokumentum kíséri, amely révén elmélyülhet tudásunk a korról és arról a világról, amelyben ezek a körlevelek születtek: ezért is kerülhetett bele a válogatásba Szabó Imre szombathelyi püspök (1869–1881) főpásztori levele, amelyet IX. Piusz halála, illetve XIII. Leó megválasztása kapcsán adott ki, valamint a pápa két levele Fejér Ipoly pannonhalmi főapátnak (1892–1909). Több olyan beszéd, levél is megtalálható a kötetben, amelyből a pápai üzenetek és rendelkezések hazai fogadtatásáról, applikálásáról (például Magyar Nagyasszonya ünnepének bevezetése kapcsán) képet alkothatunk, főként három magyar bíboros, Simor János (1867–1891) Vaszary Kolos (1891–1912) hercegprímások, valamint Schlauch Lőrinc nagyváradi püspök (1887–1902) működése kapcsán.
A kötet feltehetőleg terjedelmi okokból nem tér ki rá, de XIII. Leónak kiváló személyes kapcsolata volt egy negyedik magyar bíborossal is, Haynald Lajos kalocsa-bácsi érsekkel (1867–1891), akivel még Rómából ismerhették egymást. A közölt dokumentumokat olvasva rácsodálkozhatunk arra, hogy XIII. Leó gondolatai még ma is mennyire időszerűek és bátorítóak. Az 1896-os millenniumi ünnepségekre írt körlevélben például kiemeli a magyarság hitét, ősi kapcsolatát az Apostoli Szentszékkel, egyben a közös hit mellett a közös haza szeretetére is e szavakkal buzdít: „lehetetlen, hogy igaz hazaszeretettel bíró polgár legyen az, akit a közös haza becsülete nem érint s akinek az ősök dicső tetteinek nyilvános ünneplése hatalmas buzdításul nem szolgál a követésre”.
A kötet szerkesztője Zimányi Ágnes újságíró, riporter, teológus, akinek bevezető tanulmánya az olvasót a tájékozódásban és a szövegek történelmi kontextusba való elhelyezésében egyaránt segíti. A bevezetőt Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora írta.
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
