A baloldali aktivisták és újságírók azért aggódnak az új belbiztonsági törvény miatt, mert az büntetné a rendőrökről készült problémás felvételek közzétételét, így bizonyos korlátok közé szorul a rendőri túlkapásokról való tudósítás.
Nem kérdés, hogy Franciaországban a rendőri brutalitás visszatérő probléma, különösen a tömegesen sztrájkolók és tüntetők kárára, ám újabban nem a sárgamellényes mozgalom miatt aggódnak a törvény ellenzői, hanem a sajtó a migránsok elleni erőszakkal kezdte el azonosítani a rendőrség túlkapásait. Például azzal, hogy nemrég szétvertek Párizsban egy rögtönzött migránstábort.
Az érem másik oldala, hogy Franciaország november elején a legmagasabb terrorkészültséget rendelte el, miután dzsihadista merénylethullám söpört végig az országon. Emmanuel Macron francia államfő háborút hirdetett a radikális iszlám ellen, és ebben a harcban a mostani törvénymódosításnak nagy szerepe lenne.
Például nagyobb hatásköröket biztosítana a rendőröknek ahhoz, hogy információkhoz, felvételekhez férjenek hozzá a gyanúsítottakról, akár megelőző jelleggel. Az egész lényege az lenne, hogy sokkal gyorsabban legyenek képesek reagálni egy fenyegetésre – igaz, ez a szabadságjogok jelenlegi állapotának megcsorbítása nélkül nem lehetséges.
Radikális iszlám ide vagy oda, a baloldal vegytiszta politikává butította le a belbiztonsági törvény kérdését, és az egykor istenített, 39 éves, balliberális fenegyereket, aki a smmiből indulva, a mainstream sajtó hullámain pár hét alatt megsemmisítette a francia kértpártrendszer uralmát, majdhogynem jobboldali konzervativizmussal, szélsőjobboldali értékítélettel vádolták meg.
Persze maga Macron nincs könnyű helyzetben. Nem kettő, hanem egyenesen három tűz közé szorult. Egyrészt, folyamatosan nő az elitellenes hangulat Franciaországban, főleg a baloldali érzelmű szavazók körében, ami rossz hír az elit kiszolgálójának gúnyolt Macronnak. A kisembereket megszorító intézkedéseivel és a nyugdíjreform erőltetésével aligha nyerte meg őket.
Másodszor: a radikális iszlám nem csak belbiztonsági okokból jelent gondot. Párizs az elmúlt évben rendkívül aktív külpolitikát folytat, szerepet vállalt a líbiai polgárháborúban, szembeszállt a törökökkel a görögk oldalán a Földközi-tengeren, Libanonban is próbálja növelni befolyását. Nem engedheti meg magának, hogy a radikális iszlám megvesse a lábát a hátországában, mert minél nagyobb szerepet vállal külföldön, annál nagyobb nyomást akarnak majd rá kifejteni a terroristák.
Harmadszor, a terrortámadások alapvetően szélsőjobboldali ellenzék malmára hajtják a vizet. Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés (korábban Nemzeti Front) elnöke a legutóbbi terrortámadások után azonnal a szélsőségességgel gyanúsított külföldiek deportálására és a radikális csoportok betiltására szólított fel.
Macron tehát nem nagyon számíthat az elitellenes baloldali és jobboldali szavazókra, elvesztette a progresszív szavazók jelentős részét, miközben megkerülhetetlen problémákat kell népszerűtlen döntésekkel kezelnie. Ezért felszólította a konzervatív választók körében viszonylag elfogadott Darmaint, hogy hozzon tető alá egy olyan törvényt, amely egyéb előnyei mellett a jobboldali szavazók körében is politikai pontokat hozhat.
Az egykor Macront segítő sajtó ma már azt is felrója neki, hogy „konzervatív elődeihez” hasonlóaninterjút mert adni a szélsőjobboldalinak bélyegzett Valerus Actuelles magazinnak. Még jobban magára haragította a migránssimogató fősodot képviselőit, hogy ebben a lapban kerek perec kijelentette, „kidob mindenkit” az országból, akinek „nincs joga itt lenni”. És ezt olyan kontextusban tette, hogy nem egyszerű menekültkérelmi elutasításról, hanem tényleges kitoloncolásról van szó.
Azzal is kivívta a baloldal kritikarohamát, hogy felvette a kapcsolatot Eric Zemourral, a jobboldali, elitellenes politikai kommentátorral, akit bevándorlásellenes megnyilvánulásai miatt nem egyszer megtámadtak már. Ezt tetézte az illegális migránstábor néhány nappal ezelőtti felszámolása (amit aligha lehet szép szavakkal megtenni).
Macron tehát jobbra tolódott, és bár még mindig a liberális centrista skálába pozicionálja magát, a sajtó legalább olyan keményen támadja, mint Marine Le Pent. A nagy kérdés azonban inkább az, hogy kit akar felépíteni az elnökválasztásra alternatívaként a francia baloldali és a szélsőbal? Jelenleg úgy néz ki, hogy a mainstream mindenkit támadni fog a baloldaltól jobbra – még a centristákat is.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
