Még tart a nyomozás és a szakértői vizsgálatok elvégzése a tavaly Nagymegyeren történt gyilkosság ügyében. Az áldozatra, egy fiatal nő holttestére egy családi házban bukkantak rá. A gyanúsított, Cs. Juraj ellen szabadlábon folyik az eljárás – erősítette meg a TASR-nek Zlatica Antalová, a kerületi rendőr-főkapitányság szóvivője.
„Folyik a bizonyítási eljárás és a szakértői vizsgálatok elvégzése, a bűncselekmény körülményeinek objektív feltárása és az ügy megfelelő lezárása érdekében”
tette hozzá Antalová.
A Nagyszombati Járásbíróság tavaly elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, ám a kerületi bíróság a vizsgálati fogság megszüntetéséről döntött, az előzetes letartóztatás kérvényezésével kapcsolatos törvényi határidők megsértése miatt. Emiatt az ügyben a belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatala is vizsgálódik. A kerületi ügyészség indítványozta annak kivizsgálását, hibázott-e a rendőrség a büntetőeljárás során.
Nagymegyeri gyilkosság: A rendőrség vád alá helyezett egy 44 éves férfit
„Zajlik a vizsgálat az ügyben” – mondta a TASR-nek Andrea Dobiášová, a Belső Ellenőrzési Szolgálat szóvivője.
Cs. Jurajt gyilkosság különösen súlyos bűncselekményével gyanúsítják, ha a bíróság bűnösnek találja, 25 év szabadságvesztésre vagy életfogytiglani börtönbüntetésre ítélheti. A korábbi kézilabdázó holttestét 2024. július 22-re virradó éjszaka találták meg egy családi házban, Nagymegyeren.
Haláleset Nagymegyeren: Egy fiatal nő holttestét találták meg az egyik családi házban
teraz.sk
Nyitókép: facebook.com/Polícia SR
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »