Londonban fogták el annak a bűnbandának egyik tagját, amely fogva tartotta az augusztusban elégetett budai milliárdost és fosztogatta a vagyonát

Londonban fogták el annak a bűnbandának egyik tagját, amely fogva tartotta az augusztusban elégetett budai milliárdost és fosztogatta a vagyonát

Londonban fogták el annak a bűnbandának egyik tagját, amely fogva tartotta az augusztusban élegetett budai milliárdost és fosztogatta a vagyonát

Külföldön fogtak el egy veszélyes magyar bűnözőt, Makai Attilát, aki ellen több elfogatóparancsot adtak ki pénzmosással, sikkasztással, vesztegetéssel, önbíráskodással és kábítószer-fogyasztással kapcsolatban – írja a Blikk.

A közelmúltban Angliában fogták el a Makai-klánként elhíresült testvérek egyikét, Makai Attilát. A Blikk információja szerint a férfit a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Maglódi úti épületében helyezték el. 

A férfi ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancsok közül a pénzmosási-, illetve sikkasztási ügy azzal a történettel függ össze, amelyet először a Privatkopo.hu írt meg. Az 54 éves férfi – valamint testvére, Makai Zsolt – tagja volt annak a bűnözői csapatnak, amelyik tönkretett egy milliárdos budai nagyvállalkozót, M. Istvánt. Az alkoholizmussal küzdő, gazdag üzletember XII. kerületi villájába „beköltözött” a társaság, majd a vállalkozót izolálták a családtagjaitól és az ismerőseitől.

A bűnözők arra törekedtek, hogy M. Istvánt kiforgassák a vagyonából. A hatóságok mindezt hónapokig tétlenül szemlélték. A milliárdos pedig tavaly augusztusban bennégett a Bár községben álló kastélyában, amely rejtélyes körülmények között kigyulladt és leégett.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 2020. szeptember 23-án rendelt el nyomozást emberölés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Gyanúsított még mindig nincs az ügyben.

A témában megjelent korábbi cikkek:

Hírdetés

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=makaibanda&MN=Joghalo&LN=Hungarian

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=meszarosfolytatas&MN=Joghalo&LN=Hungarian

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=egymilliardosfurcsahalala&MN=Joghalo&LN=Hungarian

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=drpeczelyuzletikapcsolatai&MN=Joghalo&LN=Hungarian

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=barituzfurcsasagok&MN=Joghalo&LN=Hungarian

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=ideiglenesgondnok&MN=Joghalo&LN=Hungarian

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=atuzhalalthaltmillirdoslanya&MN=Joghalo&LN=Hungarian

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=informatorinterju&MN=Joghalo&LN=Hungarian

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=varatlanfordulat&MN=Joghalo&LN=Hungarian

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=milliardostuzhalalajelentes&MN=Joghalo&LN=Hungarian

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=gyongyosikotai&MN=Joghalo&LN=Hungarian

http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=mistvanugyeinformator&MN=Joghalo&LN=Hungarian

 


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »