Lockdown alatt bulizgattak a brit politikusok – Boris Johnsonnal az élen

Lockdown alatt bulizgattak a brit politikusok – Boris Johnsonnal az élen

Több esetről is beszámolt a BBC, mikor brit politikusok a tavalyi lockdown idején karácsonyi partikat szerveztek. A kabinet főnök ezek közül hármat megvizsgál. Kettő Boris Johnson miniszterelnök Downing Street-i szolgálati lakhelyén történt.

Az első nyilvánosságra került partiról a Daily Mirror számolt be. Az információk szerint ez tavaly december 18-án történt a miniszterelnök lakhelyén. De Johnson szóvivői tagadták, hogy bármilyen összejövetelt tartottak volna, hiszen ebben az időben az Egyesült Királyságban is tilosak voltak a tömegrendezvények. Egy forrás azonban elárulta a BBC-nek, hogy több tucat ember fordult meg aznap este a lakásban.

Egy, az ITV News által előkerített december 22-i videó is megerősítheti, hogy december 18-án valóban bulit tartottak a miniszterelnöknél. A felvételen Allegra Stratton, Johnson szóvivője látható, aki a kollégái kérdésére nevetve elmondja: „Ez a fiktív parti egy üzleti megbeszélés volt, és nem tartottuk a szociális távolságot”. Stratton azóta már felmondott.

Hírdetés

A BBC azonban több esetről is beszámolt, mikor a politikusok, élükön Boris Johnsonnal bulit tartottak a tavaly novemberi és decemberi intézkedések idején.

A rendőrség elmondta, hogy nem vizsgálják az ügyeket, hiszen nincs elég bizonyítékuk. A miniszterelnök irodája szerint a Downing Streeten mindig betartják a járványügyi szabályokat, és ezeket figyelembe véve cselekednek – írja a BBC.

(br, bbc)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »