Lezárultak a debrecen-nyíregyházi egyházmegyei szavalóverseny kerületi elődöntői

Lezárultak a debrecen-nyíregyházi egyházmegyei szavalóverseny kerületi elődöntői

Január 29-30-án tartották a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye területén élő hittanos gyermekek részére meghirdetett szavalóverseny kerületi elődöntőit. Kardos György főszervező, hitoktató beszámolóját szerkesztve közöljük.

Debrecenben, Nyíregyházán, Kisvárdán, Mátészalkán, Nagykállóban és Egyeken összesen háromszáz gyerek vett részt az elődöntőkön.

Azokban az iskolákban, ahol több gyerek jelentkezett, előválogatót is tartottak, amely arra enged következtetni, hogy a rendkívüli helyzet ellenére is nagy volt az érdeklődés.

A szavalóversenyre négy korcsoportban egy-egy istenes verssel lehetett jelentkezni: óvodásoknak, 1-2., 3-4., 5-8. osztályosoknak.

Hírdetés

Az egyházmegyei döntőt február 12-én, szombaton tartják Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban.

A szavalóverseny záró rendezvényén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök is jelen lesz.

Az egyházmegyei szavalóverseny kerületi elődöntőinek eredményéről ITT tájékozódhatnak.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »