Lezajlottak az óvodai beíratások Füleken

Lezajlottak az óvodai beíratások Füleken

Az idei beíratás során 49 szülő választotta gyermekének a Štúr Utcai Óvodát, és 38 gyermeket írattak be szülei a Daxner Utcai Óvodába. Előbbiben 30-an, utóbbiban 20-an jelentkeztek a magyar tagozatra.

Füleken két vegyes tannyelvű óvoda várja a gyermekeket. Az idei beíratás során 49 szülő választotta gyermekének a Štúr Utcai Óvodát. 30 gyermeket írattak be a magyar, és 19-et a szlovák tagozatra. Lipták Melinda igazgatónő elmondta, ez a jelenleg is működő 7 csoport nyitására, feltöltésére alkalmas.

„Az öt éves kortól való kötelező óvodalátogatás miatt az idén sem kell a magyar részlegről sem senkit elutasítani. Továbbra is a 2-3 éves gyermekek beíratásának a száma a legmagasabb, ugyanis a szülők készülnek vissza munkába és szeretnék elhelyezni gyermekeiket az óvodában.  A környező falvakból is van sok szülő, aki hozzánk szeretné járatni gyermekét. A beíratás kapcsán előnyben részesülnek először azok a gyermekek, akik augusztus végéig betöltik 5. életévüket, és számukra az óvodalátogatás kötelező, utána következnek, akik augusztus végéig betöltik a 4. életévüket, mivel az új törvény szerint a 2024/2025-ös iskolai évben már joguk lesz az óvodalátogatásra” – mondta az igazgató, hozzátéve, őket követik a 3 éves gyermekek, majd a legkisebbek, akik még augusztus végéig nem töltik be 3. életévüket.

A törvény szerint 144 gyermeket vehetünk fel a 7 osztályba, amely magas érdeklődés esetében még bővíthető egyes osztályokban plusz 3 gyermekkel, úgyhogy a kapacitásunk már az idén is betelt. Ebből szeptembertől összesen 72 gyermek lesz a magyar csoportokban”

– fűzte hozzá.

A 2023-24-as tanévben az óvoda magyar nyelvű osztályai számos projektbe kapcsolódtak be. Több alkalommal adtak helyet mesemondó és színjátszó csoportoknak, bekapcsolódtak a „Mennyi szeretet fér el egy cipősdobozban” című projektbe, gyűjtést szerveztek a Füleki állat menhely lakói számára, felléptek számos városi akción, a Nefelejcs nyugdíjasok otthonában. Az „Örömért olvasunk” című projekt keretén belül alkalmuk nyílt 4 osztályban új olvasósarkot kialakítani és ezeket több száz euró értékben könyvekkel feltölteni.

Hírdetés

„20 rajzversenybe küldtük be gyermekeink munkáit, amelyekből számos kitűnő helyezést nyertünk. A geoparkkal és a II. Koháry István Alapiskolával karöltve környezetvédelmi napot tartottunk, a Gyermeknapot pedig egész hét folyamán ünnepeltük. Volt zenés előadás, lovaglás, az önkéntes tűzoltók gyermek csapatának versenyszerű bemutatója és azok kipróbálása, az új ugráló házikónkban való ugrálás, és még sorolhatnám. A lampión felvonulástól kezdve a különböző akciókon keresztül mindenből bőven kijutott az idén is, melyek során gyermekeink gyönyörű élményekkel lettek gazdagabbak” – sorolta a teljesség igénye nélkül a programjaikat.

Az idei beíratás során 38 szülő választotta gyermekének a Daxner Utcai Óvodát. A magyar és szlovák tagozatra 20-20 gyermeket írattak be egyaránt. A jelenlegi létszám a 2023-2024 iskolaévre 122 fő, amely 7 óvodai csoport nyitására alkalmas. A magyar tannyelvű csoportokat 65 gyermek látogatja.

„Az óvodánk senkit nem utasított el, nyitottak vagyunk beírni minden kedves szülő gyermekét, akár hároméves kortól fiatalabbakat is, és ahogyan a COVID 19 időszak előtt tettük, úgy most is felvesszük azokat a gyerekeket is, akiknek még nem sikerült leszokni a pelenkáról. Minden kedves jelentkezőt továbbra is szívesen látunk óvodánkban” – mondta Berta Viktória, igazgatóhelyettes.

A beíratás során itt is előnyt élveznek az iskola kor előtti gyerekek, vagyis az 5-6 évesek.

„Az intézményünk büszkesége az óvodánkban jelenlévő kvalifikált óvodapedagógusok és a technikai személyzet határtalan odaadó munkássága, az iskolaévben elért jó eredményeink és az óvodai közlekedési pálya létrehozása, ami nagy érdeklődést keltett sokak számára. Intézményünk kiválóan együttműködik a többi füleki oktatási intézménnyel, ennek köszönhetően sok színes programot valósítottunk meg közösen” – fűzte hozzá a helyettes.

A beíratás eredményei nem véglegesek. Az intézmények szeptemberig még várják a csemetéket.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »