Levelet írt Kolíkovának az Aliancia-Szövetség a Minority SafePack miatt

Levelet írt Kolíkovának az Aliancia-Szövetség a Minority SafePack miatt

Levélben fordult Mária Kolíková (Za ludí) igazságügyi miniszterhez az Aliancia-Szövetség, melyben arra kérik, vonja vissza az Európai Bizottság támogatását a Minority SafePack nemzetiségi kezdeményezést érintő eljárásban – közölte kedden a SITA hírügynökség.

Az MKP, a Most-Híd és az Összefogás szerint azzal, hogy Szlovákia Görögország után másodikként belépett az EU-s bíróságon indított perbe a kezdeményezés ellen, a szlovák fél elutasító álláspontot fogalmaz meg az európai nemzeti kisebbségek jogainak védelmét támogató jogszabállyal szemben.

Az Aliancia-Szövetség elutasítja, hogy Szlovákia visszatérjen a 90-es évek mečiarizmusába a nemzetiségi jogok terén. Emlékeztetnek, hogy a jelenlegi kormány, ill. az Igor Matovič vezette ezt megelőző kormány is kifejezte támogatását a nemzeti kisebbségek felé és ígéretet tett arra, hogy teljes mértékben képviseli majd jogaikat. Szerintük azonban Szlovákia mostani lépése ezzel teljesen ellentétes.

Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke a Kolíkovának címzett levéllel kapcsolatban elmondta, hogy

“A kezdeményezést Szlovákiában több mint 60 ezer polgár támogatta aláírásával. Szlovákiát senki sem kényszerítette, hogy részt vegyen ebben a perben, kellemetlen meglepetésként érintett bennünket a minisztérium kezdeményezése.”

idézi Mózest a SITA hírügynökség.

Az MKP oldalán, a témával kapcsolatban megjelent közleményben kifejtik,

A lehető legerőteljesebben elutasítjuk az effajta megnyilvánulásokat és magyarázatot, illetve azonnali jóvátételt követelünk a Szlovák Kormány részéről!

Szlovákia nem először lép közbe a Minority SafePack kapcsán. 2017-ben még a Most-Híd-at is magába foglaló Fico-kormány segédkezett a román kormánynak elkaszálni a kezdeményezést.

Hírdetés

A szlovákok szerint nincs szükség EU-s jogszabályra

A SITA megkeresésére a Mária Kolíková vezette igazságügyi minisztérium közölte, hogy azután kérte részvételét a perben, mint beavatkozó fél, hogy erre a szlovák Külügyminisztérium felkérte.

“Amikor a Bíróság eljuttatja az eljárási dokumentumokat a Szlovák Köztársasághoz, Szlovákiának miután áttanulmányozta azt, be kell nyújtania a beavatkozó írásbeli nyilatkozatát és később részt vehet a tárgyaláson, amennyiben sor kerül rá. A konkrét érvek és Szlovákia álláspontja az eljárási dokumentumok áttanulmányozása után kerül megfogalmazásra”

nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Peter Bubla, az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztályától.

A minisztérium magyarázata szerint a beavatkozó fél csak a per fő résztvevőinek egyikét támogathatja. Hozzátették, hogy Szlovákia kizárólag azért lépett be az eljárásba, hogy megvédje a jelenlegi státuszt, ami az EU és annak tagországai közti jogkörök megosztását illeti.

Az igazságügyi tárca fogalmazása szerint

“A Külügyminisztériumtól származó információk szerint ebben az ügyben konstatálható, hogy a Minority SafePack kezdeményezés szervezőinek követelményei, ahogy a szlovákiai aláírók érdekei is realizálhatók a jelenlegi jogszabályok mellett is, amit az Európai Bizottsági is megerősített indoklásában. A jogi hatáskörök szétosztása az EU és tagállamai között ezért nem szükséges”

A teljes képhez hozzátartozik, hogy Mária Kolíková jelenleg igazságügyi miniszter korábban most-hidas színekben a smeres kormányok alatt volt igazságügyi államtitkár (történetesen 2017-ben is).

Mózes Szabolcs: Szlovákia önként, dalolva, nemzetállami buzgalomból beállt a Minority SafePack kapcsán indított uniós perbe

Körkép.sk, sita


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »