Az ellenzéki frakcióknak sikerült összegyűjteni a megfelelő számú aláírást, így a parlament szavazni fog Zuzana Dolinková (Hlas-SD) egészségügyi miniszter visszahívásáról.
A beterjesztők egyik indoka Dolinková eltávolítása kapcsán, hogy szerintük a miniszterasszony veszélyezteti a fejlesztési alapból való forráslehívást, ahogy az egész Rázsochy-projektet is. Dolinkovát amiatt kritizálják, hogy felbontotta a Rázsochy-kórház felépítését projektáló céggel a szerződést, egyúttal a Főrévi (Ružinov) kórház bővítése mellett döntött.
Dolinková erre azzal reagált, hogy a leghatékonyabb és legészszerűbb megoldás mellett döntött.
A dolog érdekessége, hogy a miniszter leváltását az ellenzéki Progresívne Slovensko, a KDH és a Slovensko kezdeményezte, míg a szintén ellenzéki SaS nem csatlakozott hozzájuk.
Gröhlingék azzal magyarázzák a kezdeményezéstől való távolmaradásukat, hogy nem akarnak olyan párt mellé állni, amely a fejlesztési tervből származó források lehívásának problémájában részt vett. Ezzel a Matovič-féle Slovenskonak szúrt oda, mellyel egyébként együtt kormányzott az adott időszakban.
Peter Žiga (Hlas-SD), aki az államfővé választása miatt lemondani kényszerülő Peter Pellegrini helyett látja el a házelnöki feladatokat, hét napon belül köteles összehívni a parlamentet. Az azonban kérdéses, hogy sikerül-e majd megnyitni az ülést, mivel arra a koalíciós képviselők szavazatára is szükség lenne.
spravy.rtvs.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »