Leválni Ukrajnáról

Az utóbbi időben egyik súlyos háború robbant ki a másik után, és a gyanútlan hírfogyasztónak kezd olyan érzése lenni, hogy ezek a regionális konfliktusok valamilyen módon összefüggésben lehetnek egymással. Egy nagy stratégiának a lépéseit látjuk kibontakozni, vagy egyszerűen a világ népei önállóan élik ki bosszúvágyukat?

Özönlenek a képek, hírek az Izraelben történt palesztin támadásról, amely sikeresen meglepte nemcsak az izraeli biztonsági szolgálatokat, de a világ közvéleményét is. Az elmúlt évtizedekben szórványos összecsapásokról érkeztek hírek a zsidó állam és Palesztina feloldhatatlan ellentéte kapcsán, közben pedig a mélyben forrón lobogott a gyűlölet a palesztinok lelkében, ha ilyen kemény csapást tudtak végrehajtani, válogatás nélkül lemészárolva férfiakat, nőket, csecsemőket. Szakértő legyen a talpán, aki ennek a konfliktusnak a végső megoldását, kimenetelét meg tudja mondani, hiszen Izrael nem fogja annyiban hagyni az őt és állampolgárait ért sérelmeket. Az ott történt szörnyűségek váratlan gyorsasága azonban sokkolóan hatott ránk, és talán bárkire, akik semleges félként figyelik ennek a két népnek harcát.

És a lényeg talán éppen ez a sokkszerű hatás! A továbbgyűrűző gyűlölet, a felháborodás, az egyik vagy másik oldal melletti szimpátia-tüntetések, vagy a kormányok egyik vagy másik oldal melletti kiállása. Az Egyesült Államok rögtön odaküldte a térségbe a legmodernebb anyahajóját, és minden érintett állam igyekezett hazahozni ott rekedt turistáit. Igazi globális válság, igazi őrület.

Az internet mint információs szupersztráda szállítja a különböző híreket, véleményeket, és bizony megjelenik az a nézet, hogy

Mivel egyre világosabb, hogy Washington el akarja engedni Ukrajnát, hiszen mindent elért, amit ezzel a proxyháborúval el akartak érni. Jelentős részesedést szereztek az európai energetikai piacból és a kiváló ukrán termőföldből, és ezzel az Európa feletti gazdasági-politikai befolyásuk újra megerősödött, Oroszországot pedig sikerült évekre elfalazni.

Kerülni szeretnénk az összeesküvés-elméleteket, de látnunk kell, hogy a most Közel-Keleten nyílt újabb front segíthet a washingtoni kormánynak különösebb presztízsveszteség nélkül leválni az ukrán-orosz konfliktusról.

Hiszen Izrael legfontosabb szövetségese, akinek tulajdonképpen a létrejöttét is köszönheti, az maga az Egyesült Államok, akinek a pénzügyi, katonai támogatása nélkül a zsidó állam fennmaradása a zsidó-arab ellenségeskedések közepette elég kérdéses.

Az persze elképzelhetetlen, hogy az Egyesült Államok adott volna biztatást vagy konkrét támogatást a palesztinoknak, hogy indítsák meg ezt a mostani kis villámháborújukat, amely összehangoltságával és kegyetlen célpontorientáltságával lepte meg a világot. Az is érdekes kérdés, hogy honnan volt elég pénz, felszerelés, fegyver ennek az akciónak a végrehajtására. Ugyanakkor az is feltűnő, hogy egy gyors, de kiterjedt gerillaakcióról volt szó, és amint ellőtték a náluk lévő lőszert, máris visszavonultak, hogy aztán az izraeli légierő előre várható válaszcsapásai a Gázai övezet épületeit a földig rombolják.

Mi volt céljuk a palesztin támadóknak? Vélhetően az elrettentés, megfélemlítés és a bosszúvágy kiélése, semmi más. Mindesetre azt el kell ismerni, hogy a mostani támadás újra ráterelte a figyelmet arra a tényre, hogy Izrael 1967 óta megszállva tart palesztin területeket, és azokat az ENSZ felszólítása ellenére sem ürítette ki.

A biztonságpolitikai szakértők úgy vélik, hogy az izraeli titkosszolgálat elaludt, és nem figyelt föl a palesztinok készülődésére. Ez nyilván így van, különben tettek volna ellene.

Azonban egyes hírforrások szerint Egyiptom többször figyelmeztette a zsidó államot, hogy a Hamász nagyobb támadást tervez, de Izrael nem vette komolyan az egyiptomi figyelmeztetéseket. Szerény véleményem szerint egy ilyen kiterjedt, nagy hatásúnak szánt akciót teljesen titokban tartani a 21. században szinte lehetetlen. Szakértők itthon is valószínűsítik, hogy a Hamász támadásának megszervezése mögött iráni katonai szakértők állnak, bár erre egyenlőre nincs bizonyíték, Teherán határozottan kiállt a támadás helyes volta mellett.

Izrael közben nyilvánvalóvá tette, hogy elhúzódó háborúra készül, vagyis lehet, hogy újra lángra kap a Közel-Kelet, pontosabban felszítják a tüzet, hiszen Szíriában folyamatosan dörögnek a fegyverek.

Ma már az is világos, hogy a nagyon sikeresnek beharangozott ukrán ellentámadás nem érte el célját, nem fogják tudni áttörni az oroszok hármas védelmi rendszerét. Pedig Jens Stoltenbergtől az amerikai tábornoki karig mindenki biztos volt benne, hogy az ukránok sikeresek lesznek, legalábbis ilyen nyilatkozatokat tettek, mint Stoltenberg a Szabad Európa Rádiónak (2023. 04. 21.): „biztos vagyok abban, hogy Ukrajna sikeres lesz”. Akárcsak az amerikai fősodratú média, újságok és hírműsorok úgy reklámozták az ukrán ellentámadást, mint amit „régóta” és „nagyon” vártak, és amely megfordíthatja a háború menetét. De hát nem fordította meg!

A nyilvánosságnak szánt optimista propaganda mögött az ukránok lőszerellátása, felszerelési hiányosságai, az erőszakos sorozások miatt valójában erős pesszimizmus volt az ellentámadással kapcsolatban.

Ez viszont csak kiszivárogtatás útján derült ki, tehát nem is kapott elég nyilvánosságot. Több száz minősített katonai dokumentum szivárgott ki 2023. áprilisában egy Discord nevű videojátékosok által kedvelt csevegőalkalmazáson keresztül. Ennek kapcsán a feltételezett dokumentum kiszivárogtató Jack Teixeira, a Massachusettsi Nemzeti Légi Gárda fiatal tagja ellen hat pontban emeltek vádat a nyomozás során. És ha az érdeklődő kicsit utánaás, elég hamar kiderül, hogy kezdtek megjelenni olyan cikkek, amelyek arról szólnak, hogy

A Wall Street Journal 2023. 07. 23-ai cikkében arról írt, hogy amikor Ukrajna tavasszal megindította nagy ellentámadását, a nyugati katonai tisztviselők tudták, hogy Kijev nem rendelkezik minden kiképzéssel vagy fegyverrel – a lövedékektől a harci repülőgépekig –, amelyre szüksége van az orosz erők kiszorításához. A Washington Post 2023. 07. 26-án arról cikkezett, hogy Mark Milley tábornok tavalyi „szkepticizmusa Ukrajna teljes győzelemre való képességével kapcsolatban úgy tűnik, széles körben elterjedt volt a Biden-adminisztráción belül az ellentámadás megkezdése előtt”. A Politico 2023. augusztus 17-ei számában Andy Harris, a kongresszusi Ukrán Választmány társelnöke az ellentámadással kapcsolatban úgy fogalmazott: „Őszinte leszek, kudarcot vallott.” Majd a New York Times augusztus 18-ai számában arról írt, hogy az ellentámadásnak addig 70 ezer halottja és 120 ezer sebesültje van ukrán oldalon. Sokkoló adatok, még ha nem is tudni, mennyire pontosak.

Washingtonban és Kijevben tudtak a hiányosságokról, de ők „remélték”, hogy az ellentámadás mégis sikerrel fog járni. Tehát tudták, sejtették, hogy az ukrán ellentámadás kudarcra van ítélve, mégis támogatták azt, mert a háborús pszichózis, az amerikai presztízs, és főleg az érdekeik ezt követelték meg.

Mit számít nekik, hogy ez hány ukrán férfi és nő életébe került, hogy mennyien vesztették el a kezüket, vagy a lábukat.

Ahogy Washington kezdett kihátrálni az ukrán konfliktusból, jól mutatja a kormányközeli Wall Street Journal augusztus 1-jei cikke, ahol arról írtak, hogy az ukrán katonák közül már 20 ezren veszítették el valamely végtagjukat, amely már az első világháborús veszteség arányt idézi. Mint a cikkből kiderül, ez becsült adat, a valós szám az 50 ezerhez közelíthet. Ezzel is érzékeltetve a háború értelmetlenségét, a korábbi dicshimnuszokkal ellentétben.

És itt még egyszer vissza kell utalni a közel-keleti helyzetre, mivel az ukránok kudarca, egyben Amerika kudarca is, hiszen ők szorgalmazták és támogatták annak megindítását, és ennek elfedésére kiválóan alkalmas az Izraelben történt vérengzés, illetve annak lehetősége, hogy a válság ott is elmélyül, friss híranyagot szolgáltatva a médiának.

Még érdekesebb, amit az ukrán elnök mondott a román digi24.ro román hírcsatornának egy nappal korábban. Arra a kérdésre, hogy mikor lesz vége a háborúnak, Zelenszkij így válaszolt:

Zelenszkij talán már számot vetett vele, hogy az ő ideje kezd lejárni.

Pap Krisztián – Moszkva tér