Letartóztattak egy férfit, aki megkéselt egy tanárt Dél-Koreában

Letartóztattak egy férfit, aki megkéselt egy tanárt Dél-Koreában

Letartóztattak egy egyelőre meg nem nevezett, húsz és harminc év közötti férfit Dél-Koreában, miután helyi idő szerint tíz óra körül megkéselt egy tanárt egy Szöultól több mint 130 kilométerre lévő, Tedzson városában található középiskolában – közölte a helyi rendőrség pénteken.

A negyven év körüli tanárt eszméletlenül találták meg, és kórházba szállították.

A gyanúsított állítólag először a tanáriban kereste az áldozatot majd, amikor meghallotta, hogy épp órát tart, megvárta, amíg kijön a teremből majd leszúrta és elmenekült a helyszínről

Hírdetés

– közölték a hatóságok.

Mindeközben a kormány és a hatalmon lévő Népi Erő Pártja arról egyeztetett, hogy szigorítani kell az erőszakos bűncselekmények miatt kiszabható büntetéseket, és abban állapodtak meg, hogy a jelenlegi életfogytiglani büntetési tétel mellett – melynek kiszabása után az elítélt 20 év után feltételesen szabadlábra helyezhető – bevezetik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélküli, tényleges életfogytiglani börtönbüntetés jogintézményét Dél-Koreában.

A bírói gyakorlat mind ez idáig az volt, hogy a bíróság halálbüntetést szabott ki azokra, akiket túl veszélyesnek ítélt, hogy valaha is visszatérhessenek a társadalomba;

Dél-Koreában ugyanis továbbra is létezik halálbüntetés, de 1997 óta senkit sem végeztek ki, viszont a halálraítéltek soha nem szabadulhatnak, tehát valójában tényleges életfogytiglani börtönbüntetést töltenek.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »