Letartóztatták a betegtársát megszurkáló kínai bűnözőt

Elrendelte a bíróság annak a 37 éves külföldi bűnözőnek a letartóztatását, aki egy sebészeti ollóval súlyosan bántalmazott egy védekezésre képtelen állapotban, altatásban lévő nőt szombat délután egy fővárosi kórházban, életveszélyes sérüléseket okozva neki – közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

Hírdetés

Ibolya Tibor ismertette: a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően úgy döntött, hogy a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.
   
Felidézte: a terézvárosi rendőrök a kórház udvarán fogták el a támadót. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a bűnözőt gyanúsítottként hallgatta ki védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt.
   
Az ügyészség azért kérte a bűnöző letartóztatását, mert szerintük a gyanúsított jelenléte a büntetőeljárásban csak így biztosítható, az eset körülményei alapján pedig a bűnismétlés veszélye is reális.
   
Ibolya Tibor tájékoztatása szerint a végzés fellebbezések miatt nem végleges.
   
A BRFK szombaton azt közölte, hogy aznap délután egy VI. kerületi kórházban sebészeti ollóval többször arcon és mellkason szúrt egy másik beteget egy Covid-osztályon ápolt, kínai állampolgárságú bűnöző. A gyanúsított kirohant az osztályról, a biztonsági őr megpróbálta visszatartani, de a támadó őt is megsebezte a kezén – írták.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »