Letartóztatásban az élettársa rendszeres bántalmazásával gyanúsított férfi

Letartóztatásban az élettársa rendszeres bántalmazásával gyanúsított férfi

Letartóztatásban az élettársa rendszeres bántalmazásával gyanúsított férfi

Letartóztatását indítványozta a Pápai Járási Ügyészség annak a 35 éves férfinak, aki ittas állapotban többször szidalmazta, ütötte, fenyegette, személyi szabadságában korlátozta élettársát, de volt, hogy szexuálisan is bántalmazta a nőt.

Hírdetés

A megalapozott gyanú szerint az elkövető 2015-től élt élettársi kapcsolatban a sértettel, amelyet a férfi italozása miatt már ez év augusztusától az erőszak jellemzett. A férfi ittasan gyakorta szidalmazta, tenyérrel arcon, ököllel háton, derékon ütötte, lökdöste, és olyan is volt, hogy megharapta a sértettet.

Két-három éve számos alkalommal előfordult olyan eset is, hogy a házukból távozni akaró nő előtt bezárta az ajtót, illetve a kezeit lefogva akadályozta meg abban, hogy elmenjen, az utóbbi időben pedig volt, hogy megöléssel fenyegette élettársát.

A sértett végül azt követően tett feljelentést a férfi ellen, hogy a gyanúsított 2021 áprilisában szexuálisan is bántalmazta, majd három nappal később, egy veszekedés során könyökkel mellkason ütötte az ágyban fekvő sértettet.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a személyi szabadság megsértésének bűntettével, szexuális erőszakkal, valamint kapcsolati erőszakkal és zaklatás bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását.

Az indítvánnyal a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírója egyetértett és a gyanúsított letartóztatását egy hónapra elrendelte.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »