Lépre csalta az idős asszony az „unokázós” csalókat

Lépre csalta az idős asszony az „unokázós” csalókat

Lépre csalta az idős asszony az „unokázós” csalókat

Az időskorú sértett rájött, hogy nem a fiával beszél, ezért talpraesett módon a rendőrök kezére adta az elkövetőket. A bíróság egyetértett az ügyészi indítvánnyal, és a két férfi letartóztatását elrendelte – közölte az ügyészség.

Hírdetés

A megalapozott gyanú szerint az elkövetők 2018. október 27-én, vezetékes telefonon felhívták a 74 éves sértettet, amelynek során a telefonáló az idős nő fiának adta ki magát, és azt állította, hogy autóbalesete volt, összetört egy drága autót, és ezért csak akkor engedik el, ha fizet nekik ezért 2-3 millió forintot.

A sértett rájött a csalásra, és miközben elhitette a telefonálóval, hogy átadja neki az otthon tartott pár százezer forint készpénzét, egy másik telefonról értesítette a rendőröket, akik a helyszínre érkező gyanúsítottakat elfogták.

A Fővárosi Főügyészség a rendelkezésre álló adatok alapján megállapította, hogy a két őrizetbe vett gyanúsított letartóztatása szükséges és indokolt.

A nyomozás kezdeti szakaszban van, egyebek mellett a még ismeretlen társak azonosítása szükséges. E tekintetben megalapozottan lehet tartani attól, hogy a már elfogott gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén társaikkal összebeszélve a bizonyítást megnehezítenék. Emellett a cselekmény súlya, várható büntetési tétele, egyiküknek pedig az előélete is indokolja a legszigorúbb kényszerintézkedést.

Az ügyészi indítványt a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája megalapozottnak találta, ezért a gyanúsítottak letartóztatását elrendelte. A végzés nem jogerős.

(Fotó: illusztráció)


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »